Súlyemelő-vb: Baranyai János tizedik lett a 85 kg-ban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.25. 19:31
Baranyai János összetettben a tizedik lett a 85 kilogrammos kategóriában a súlyemelők lengyelországi világbajnokságának pénteki versenynapján.

Délelőtti fellépésén az Oroszlányi VSE 29 esztendős, idei Európa-bajnoki hetedik helyezett emelője 155 kilót szakított, majd 191-et lökött, így jutott el összesítésben 346 kilogrammig, egyúttal mind a hat vetélytársát maga mögé utasítva megnyerte a B-csoport küzdelmeit.

Az A-csoport esti döntője nyomán véglegessé vált teljes rangsorban összetettben tizedikként, az első fogásnemben tizenegyedikként, a másodikban pedig kilencedikként zárt.

Az összetett világbajnoki címet a tavaly olimpiai ezüstérmes, az idén Európa-bajnok orosz Apti Auhadov érdemelte ki 387 kilogrammal a 2012-ben olimpiai ötödik, idén Eb-ezüstérmes bolgár Ivan Markov és egy másik orosz, a 2013-as junior-világbajnok Artyom Okulov előtt.

A londoni olimpiai bajnok, 2010-ben világbajnok lengyel Adrian Zielinski – a csaknem teltházas wroclawi Százéves Csarnok közönségének nagy bánatára – szakításban csak negyedik, lökésben ötödik, összetettben pedig negyedik lett, vagyis érem nélkül maradt.

A gyenge lökőnek számító, korábbi kétszeres világbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes fehérorosz Andrei Ribakou csak a hatodik helyen végzett összetettben az után, hogy – világcsúcstartóhoz méltóan – biztosan nyerte a szakítást.

SÚLYEMELŐ-VILÁGBAJNOKSÁG, WROCLAW
Férfi 85 kg, összetett
Világbajnok:
Apti Auhadov (Oroszország) 387 kg (szakítás 175 kg, lökés 212 kg)
2. Ivan Markov (Bulgária) 381 (175, 206)
3. Artyom Okulov (Oroszország) 381 (172, 209)
...10. Baranyai János 346 (155, 191)
Szakítás, világbajnok: Andrei Ribakou (Fehéroroszország) 179 kg
2. Markov 175
3. Auhadov 175
...11. Baranyai János 155
Lökés, világbajnok: Auhadov 212 kg
2. Okulov 209
3. Yoelmis Hernández (Kuba) 208
...9. Baranyai János 191
Azonos eredménynél a testsúly rangsorolt.

Később:
női 75 kg, 20.00

Legfrissebb hírek

Nagy Péter: Még a vaknak is szemet szúr, mekkora a baj

Egyéb egyéni
2025.02.24. 06:38

„Lényegében kitessékeltek” – Mitykó Veronika a klubváltásról

Egyéb egyéni
2025.01.24. 11:27

Lalajan két ezüst után a manamai súlyemelő vb-n felért a csúcsra

Egyéb egyéni
2024.12.15. 18:23

33 éves versenyző döntött világcsúcsot a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.15. 12:29

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika országos csúcsokat állított fel

Egyéb egyéni
2024.12.14. 13:08

Horváth Laura egyéni csúcsot ért el szakításban, összetettben 18. lett

Egyéb egyéni
2024.12.12. 21:12

Újabb két-két észak-koreai bajnok és világcsúcs a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.10. 20:24

Észak-Korea megállíthatatlan? Sorozatban harmadik napon duplázott a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.09. 21:29
Ezek is érdekelhetik