EYOF 2017: jövő nyárra készülhet el a győri uszoda

Vágólapra másolva!
2013.10.04. 10:09
Jövő nyár végén avathatják fel azt az új győri sportuszodát, amely a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) egyik helyszíne lesz – közölte az MTI érdeklődésére pénteken a városháza sajtófőnöke.

Az ütemtervről szólva Domanyik Eszter elmondta: a mintegy 3.2 milliárd forintos beruházás eredményeként elkészülő komplexum területén már megkezdődtek a munkák. Az ütemterv szerint áprilisban zárul a szerkezetépítés, utána pedig a szakipari munkák következnek.

Az átadás-átvétel időpontjaként jövő augusztus 8-ában állapodtak meg a Switelsky Magyarország Kft. által vezetett S-F GYŐR Uszoda 2013 Konzorciummal - tette hozzá.

A 14 és 18 év közötti korosztály világesemény a tervek szerint 2017. július 22. és 29. között lesz Győrben, várhatóan 3000 fiatal részvételével.

Az EYOF az olimpia és az ifjúsági olimpia után az ötkarikás mozgalom harmadik számú világversenye.

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: az Eb mellett EYOF is vár majd a nyáron az U16-os lányokra

Utánpótlássport
2025.05.24. 19:34

Úszás: Prágában is a mi olimpiai reménységeink voltak a leggyorsabbak

Utánpótlássport
2025.05.12. 16:04

Sportlövészet: négy magyarral debütál a sportág a szkopjei EYOF-on

Utánpótlássport
2025.04.27. 09:02

Téli EYOF: négy éremmel zártak a magyarok

Egyéb egyéni
2025.02.16. 19:52

Téli EYOF: magyar aranyérem rövid pályás gyorskorcsolya váltóban

Téli sportok
2025.02.15. 12:56

Téli EYOF: főszerepben a havas sportágak

Téli sportok
2025.02.14. 14:44

Nehéz döntések napja az EYOF-on

Téli sportok
2025.02.13. 15:46

Téli EYOF: Ekker Léna küzdeni akarásból jelesre vizsgázott

Téli sportok
2025.02.12. 16:09
Ezek is érdekelhetik