Asztalitenisz Eb: egyesben és párosban is 3 magyar a főtáblán

Vágólapra másolva!
2013.10.07. 13:19
A csapatversenyek hétfői zárása után kedden megkezdődnek az egyes és páros küzdelmek az ausztriai Schwechatban zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon: egyelőre egyesben és párosban is három-három magyar játékos van a főtáblán, a többiek a selejtezőből harcolhatják ki a feljutást.

A viadal honlapja szerint egyesben Póta Georgina, Lovas Petra és Pergel Szandra kapott alanyi jogon besorolást a 64-es főtáblára, Madarász Dóra, Ambrus Krisztina, Nagyváradi Mercédesz, Jakab János, Kosiba Dániel, Pattantyús Ádám, Fazekas Péter, Lakatos Tamás és Szudi Ádám pedig a kvalifikációs csoportokban rajtol.

Párosban Póta és Pergel, valamint Madarász és a holland Britt Eerland duójának szereplése biztos a főtáblán, míg Lovas Ambrussal, Nagyváradi pedig egy luxemburgi pingpongossal a selejtezőből próbálja meg kiharcolni a legjobb 32 közé kerülést. A férfiaknál Lakatos és Szudi, valamint Kosiba és Jakab párosa, illetve Pattantyús egy szlovén, Fazekas pedig egy fehérorosz játékos oldalán szintén a kvalifikációban kezd.

A kedden rajtoló selejtezős küzdelmeket követően a főtáblás csaták – egyesben és párosban is – péntektől lesznek. Az Eb vasárnap zárul.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik