Lósport: több ezren búcsúztatták Overdose-t

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.01. 18:37
Több ezren búcsúztatták a világhírű magyar versenylovat, Overdose-t vasárnap a Kincsem Parkban.

A magyar galoppsport valaha élt egyik leghíresebb képviselőjétől ünnepélyes keretek között, felvezetéssel vettek búcsút. Óriáskivetítőn felelevenítették pályafutását, a nagy győzelmeket, a legemlékezetesebb pillanatokat. A Blaskovich Ernő Emlékversenyben bemutatkozott Overdose testvére, Opium Bullet, aki ráadásul megnyerte a futamot.

Overdose is futott volna, azonban két hete bevérzett a patája, így ez elmaradt. A szervezők tájékoztatása szerint a négylábú jól viselte az ünnepséget, végig nyugodt volt.

A 2010 augusztusáig veretlen, sorozatban 14 futamot megnyerő Overdose savós patairha-gyulladást kapott 2009-ben, emiatt veszélybe került karrierje. 2010-ben visszatért, de két megnyert futam után csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén. Tavalyelőtt viszont ismét győzött, mégpedig Hoppegartenben, majd a Haydock Parkban, és a Royal Ascoton is újfent bizonyította egyedülálló tehetségét, utóbbi helyszínen a negyedik helyen ért célba. Overdose 2011. november 13-án, Rómában futott utoljára, és akkor győzött.

 

Legfrissebb hírek

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
59 perce

Szombaton tartják a másfél évszázados Kentucky Derbyt, az Egyesült Államok legrégebbi sportversenyét

Egyéb egyéni
2025.05.03. 19:18

Október első hétvégéjén rendezik az idei Nemzeti Vágtát

Egyéb egyéni
2025.04.29. 09:56

Jármy a 14. helyével minden idők legjobb magyar szereplését érte el a díjugrató-világkupán

Egyéb egyéni
2025.04.06. 20:32

A buli az idén is a Kincsem Parkban kezdődik!

Egyéb egyéni
2024.12.31. 07:27

Bravúros magyar ötödik hely az év utolsó, kiemelt díjugrató versenyén

Egyéb egyéni
2024.12.30. 17:55

Izgalmakból nem volt hiány a Nemzeti Vágta előfutamai során

Egyéb egyéni
2024.10.05. 22:05

Cseh győzelem a galoppversenyen a Kincsem Díjért

Egyéb egyéni
2024.09.08. 18:44
Ezek is érdekelhetik