Birkózó-vb: Áder János fogadta a FILA elnökét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.17. 22:35
Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta kedden Nenad Lalovicsot, a Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) elnökét és Hegedüs Csabát, a Budapesten zajló világbajnokság szervezőbizottságának elnökét.

Az államfő a vb fővédnökeként – a világbajnokság honlapja szerint – a megbeszélésen úgy fogalmazott, hogy örül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntésének, hogy biztosította a birkózás helyét a 2020-as és 2024-es ötkarikás játékokon, amelyet szerinte nehéz elképzelni a tradicionális sportág nélkül.

A találkozón Lalovics és a magyar szövetség elnöki tisztjét is betöltő Hegedüs mellett jelen voltak a FILA alelnökei, a kontinentális szövetségek vezetői, illetve Gáspár Tamás, a magyar szövetség igazgatója is.

Legfrissebb hírek

Bácsi Péter: Az előzetesen elvártak szerint teljesítettünk, ez volt a realitás

Birkózás
2024.10.31. 16:24

Galambos Ramóna: Mindent kiadtam magamból, ez most ennyire volt elég

Birkózás
2024.10.30. 19:15

Galambos Ramóna az ötödik helyen végzett a birkózó-vb-n

Birkózás
2024.10.30. 18:25

Galambos Ramóna bronzmeccses a birkózó-vb-n

Birkózás
2024.10.30. 11:08

Szilvássy Erik: Most nem bírtam el ezt a terhet

Birkózás
2024.10.29. 22:13

Szilvássy Erik nagy napja: világbajnoki döntőbe jutott Tiranában!

Birkózás
2024.10.28. 19:15

Bácsi Péter: Bízom benne, hogy ez Szilvássy Erik vb-je lesz!

Birkózás
2024.10.28. 09:10

Óriási taps, megható pillanatok, Losonczi Dávid mégis világbajnok!

NSO Tv Egyéni sportok
2023.11.15. 16:21
Ezek is érdekelhetik