Kamuti Jenő azon kevesek közé tartozik, akik mindegyik hazai vívó-világbajnokságon részt vettek: 1959-ben és 1975-ben versenyzőként, 1991-ben a magyar szövetség elnökeként volt ott, míg a jelenleg zajló eseményen a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) delegáltjaként van jelen.
„Mivel 1957-ben világbajnoki aranyat nyertünk, azt hittük, hogy 1959-ben itthon is nyerünk, sőt tíz évig uralni fogjuk a világot, hiszen két csapatra való jó tőrözőnk volt. Úgy vélem, a hazai pálya nem kedvezett nekünk, annyira bizonyítani akartunk, hogy görcsössé váltunk” – mondta Kamuti, aki akkor csalódásként élte meg, hogy egyéniben nem jutott döntőbe, és a válogatott is „csak" bronzérmes lett. Mint mesélte, az egyéni versenyben kishitű volt, egy olyan francia vetélytárstól kapott ki, akit utána az Universiadén legyőzött, és meg is nyerte a főiskolai világversenyt.
Pályafutását 1973-ban világranglista-vezetőként befejezte ugyan, ám az 1975-ös hazai világbajnokság miatt újra edzésbe állt. Bár ismét nem jutott egyéni döntőbe, és ekkor már a csapatérem is elmaradt, életében mérföldkő volt az a világbajnokság, mert az azon szerzett francia barátságok révén orvosi ösztöndíjat nyert Bordeaux-ba, ami már sebészi hivatásában segítette.
Az 1991-es világbajnokságon a hazai szövetség elnökeként élhette át az utódok nagy sikerét, azt, hogy a magyar vívók három arany-, egy ezüst- és három bronzérmet nyertek, de nemcsak erre emlékezik vissza szívesen.
„Egykori vasutas sportolóként és a MÁV Kórház főorvosaként sikerült ingyen kisvonatot szereznem, és az újságírókat, valamint a versenybírókat Esztergomba vittük kirándulni. Sokan még ma is emlegetik azt a kirándulást” – mondta.
A mai magyar férfi tőrvívásról azt mondta: nagyon sajnálja az utódokat, mert tehetségük és fizikai adottságaik révén akár a legjobb nyolc közé is eljuthatnának, ám valami miatt nem jön ki nekik a lépés. A Szabados-testvérek, Gábor és Kristóf, valamint Gátai Róbert is jóval sikeresebbek lehetnének, ha a kiélezett helyzeteket a maguk javára tudnák fordítani – tette hozzá.