Vívó-vb: „Egy álom darabokra tört; a zsűri a kárunkra hibázott”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.10. 15:02
Mint ismeretes, nem jutott elődöntőbe a Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Iliász Nikolász, Gáll Csaba alkotta magyar válogatott a férfi kardozók szombati csapatversenyében, a budapesti vívó-világbajnokságon, miután a nyolc között 45:44-es vereséget szenvedett a román együttestől. A vesztes elődöntő után Iliász Nikolász elkeseredetten nyilatkozott.

„Egy álom tört most darabokra – nyilatkozta az elbukott negyeddöntő után Iliász Nikolász. – Többször is a zsebünkben volt a találkozó, mégse tudtuk megnyerni.” Iliász Nikolász. – Többször is a zsebünkben volt a találkozó, mégse tudtuk megnyerni.”

„Sokkoló, ami történt. Nem akarom a zsűrire fogni, de fontos pillanatokban ítéltek hibásan ellenünk. Nem sokszor, de döntő helyzetekben. Ilyen volt a harmadik asszóm vége, ha ott 40:39 nekünk, akkor biztos vagyok abban, hogy megnyertük volna a végén" - mondta. Hozzátette, a fehéroroszok Olaszország elleni győzelme külön szívfájdalom számára, mivel meggyőződése, hogy le tudták volna győzni őket, és úgy az aranyért harcolhatnának délután. „Ehelyett marad legjobb esetben is az ötödik hely" – fogalmazott Iliász.

 

Legfrissebb hírek

Siklósi Gergely ezüstérmes lett férfi párbajtőrben a vívó-vb-n

Egyéb egyéni
14 órája

Vívó-vb: nyolcaddöntős a magyar férfi kard- és női tőrcsapat is

Egyéb egyéni
15 órája

Vívó-vb: Siklósi Gergely elődöntős, ezzel már biztos érmes

Egyéb egyéni
16 órája

A női párbajtőrcsapat 11. lett a vívó-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.07.26. 17:58

Vívás: a bronzért vív férfi tőrcsapatunk a vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.26. 14:31

Vívás: Nagy Dávid, Pusztai Liza és Katona Renáta is főtáblás a vb-n

Egyéb egyéni
2025.07.26. 12:51

Vívás: négy között a férfi tőrcsapat a vb-n!

Egyéb egyéni
2025.07.26. 12:28

Vívó-vb: nyolcaddöntős a női párbajtőrcsapat is

Egyéb egyéni
2025.07.25. 13:59
Ezek is érdekelhetik