Vívó Eb: elődöntőbe jutott a férfi kardcsapat is

Vágólapra másolva!
2013.06.21. 12:54
A női párbajtőrözők után a Szilágyi Áron, Iliász Nikolász, Gémesi Csanád, Gáll Csaba összeállítású magyar férfi kardcsapat is bejutott az elődöntőbe a zágrábi vívó Európa-bajnokság pénteki zárónapján.

A 16 között a spanyolokat biztosan legyőző magyarok a négy közé jutásért a németekkel csaptak össze, s nyertek, annak ellenére, hogy a mérkőzés közben már-már kilátástalan helyzetben is voltak.

Nagyon rosszul indult a meccs, ugyanis Iliász Max Hartungnak egyetlen tust sem tudott adni, Szilágyi pedig ezt követően 5:5-öt ért el, majd Gémesi Csanád 5:2-es vereségével már 15:7-re vezetett az ellenfél. Második asszójában Iliász összeszedte magát, s két tust faragott a hátrányból (14:20), Hartung azonban Gémesivel is elbánt (1:5), így Szilágyi 15:25-nél kezdte Wagner elleni minimérkőzését.

Az olimpiai bajnok magyar aztán megváltoztatta a meccs menetét, 12:5-re verte riválisát, s háromra csökkentette a különbséget (27:30). Utána jött a Gémesi helyére becserélt Gáll, s ő is egészen kiváló vívással rukkolt elő, Iliász pedig már 35:33-as vezetésnél kezdhetett Wagner ellen. Ezt követően a németeknek már nem volt esélyük, Szilágyiék pedig 45:42-es sikerrel léptek a négy közé, ahol Ukrajna lesz az ellenfelük.

VÍVÓ EB
FÉRFI KARD, CSAPAT

Negyeddöntő:

Magyarország–Németország 45:42
Ukrajna–Oroszország 45:44
Olaszország–Franciaország 45:43
Románia–Grúzia 45:27

A 16 között:
Magyarország–Spanyolország 45:34

Legfrissebb hírek

Boczkó Gábor: Már nem Európa a legdominánsabb földrész

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:21

Boczkó Gábor a csapatversenyek miatt kicsit csalódott

Egyéb egyéni
2025.06.19. 19:13

Vívó Eb: az 5–8. helyen végezhet a magyar férfi tőrcsapat

Egyéb egyéni
2025.06.19. 15:23

Szilágyi Áron: A legvadabb álmaimban sem gondoltam

Egyéb egyéni
2025.06.17. 21:43

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
2025.06.17. 19:48

Boczkó Gábor: A négy érem jó eredmény

Egyéb egyéni
2025.06.16. 20:07

Vívás: Dósa 7., Szemes 8. a genovai Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.16. 18:26

Siklósi Gergely kikapott az elődöntőben, így bronzérmes lett a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.15. 18:43
Ezek is érdekelhetik