Tömegsport: sportos vakációt rendeznek a fővárosban

Vágólapra másolva!
2013.06.22. 16:31
A Fővárosi Önkormányzat szervezésében ingyenes sportprogramokra kerül sor egész nyáron Budapesten. A cél a rendszeres testedzés, a kiegyensúlyozott, aktív életmód népszerűsítése mellett a sport megszerettetése a fiatalok körében.

A szünidőt a fővárosban töltő fiatalok számára kínál ingyenes, mozgás- és sportprogramokat Budapest Főváros Önkormányzata. A cél a rendszeres testedzés, a kiegyensúlyozott, aktív életmód népszerűsítése mellett a sport megszerettetése a fiatalok körében. A vakáció két és fél hónapjában hetente megújuló kínálattal várják a mozogni, sportolni vágyó általános és középiskolásokat a Budapest különböző helyszínein megrendezésre kerülő ingyenes programokra. A szervezők a változatos tevékenységek és helyszínek megteremtésével a szabadidő aktív és egészséges eltöltését kívánják biztosítani a városban vakációzó gyermekek számára olyan módon, hogy minden korosztály tagjai találhassanak érdekes eseményt a programok között.

A „Sportos vakáció a városban” programsorozathoz több eredményes, sikeres sportoló is csatlakozott, a gyerekek élőben találkozhatnak a versenyekről ismert bajnokokkal, beszélgethetnek, fényképezkedhetnek velük.

A Főpolgármesteri Hivatal „Iskolakapun kívüli programja” keretében megvalósuló rendezvény a vakáció első napján kezdődött, június 24-től pedig újabb programokkal várja az érdeklődőket. Görhoki, floorball, szektorlabda, gombfoci, jégkorong, kendo, judo, aerobik, zulu fitness, nia és hastánctanítás szerepel a heti repertoárban, amelyről részletesebben a www.budapest.hu honlapon, (Szolgáltatás menü, Iskolakapun kívüli program almenü, Eseménynaptár elérési útvonalon) valamint a Facebookon (az Iskolakapun kívüli program névre keresve) tájékozódhatnak.

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: tömegfutás is lesz a maratonik között

Olimpia 2024
2023.04.25. 16:42

Tömegsport: sokszínű sportprogram a MASPORT tavaszi kínálatában

Egyéb egyéni
2022.03.24. 11:46

Szabadidősport – Mászófal és pumptrackpálya a Városligetben

NSO Tv Egyéni sportok
2020.09.02. 17:02

Szabadidősport: mászófal és pumptrackpálya a Városligetben

Egyéb egyéni
2020.09.02. 16:45

Szabadidősport: Sélley Sándor és Reith Krisztina evezte át leggyorsabban a Balatont

Egyéb egyéni
2020.08.16. 16:41

Szabadidősport: szombaton megrendezik a Balaton-átúszást

Úszás
2020.07.30. 13:17

Szabadidősport: szabadtéri programok augusztus közepéig a Nyugati téren

Egyéb egyéni
2020.07.03. 11:51

Szabadidősport: rendkívüli Országfutás jövő péntekig

Egyéb egyéni
2020.06.26. 16:01
Ezek is érdekelhetik