Tömegsport: sokszínű sportprogram a MASPORT tavaszi kínálatában

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.24. 11:46
A Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) a Töltődj fel sporttal! szlogennel futó kampánya keretében idén tavasszal is változatos, ingyenesen elérhető programokat kínál a sportot, a mozgást kedvelőknek – írja az MTI.

A szervezet csütörtöki közleményében kiemelte: a kampány eseményeinek célja továbbra is minden korosztály számára ingyenes lehetőséget biztosítani arra, hogy kipróbálhassák a legkülönfélébb mozgásformákat és ezáltal megtalálhassák a számukra legmegfelelőbbet.

Czene Attila, a MASPORT elnöke kifejtette: az aktívan eltöltött szabadidővel sokat lehet tenni a stresszszint csökkentéséért, illetve a test és lélek feltöltődéséért.

„Ingyenes sportprogramjainkon keresztül továbbra is célunk a rendszeres mozgás felé terelni az embereket, segíteni abban, hogy aktív, összetartó, sportos közösségek kovácsolódjanak” – mondta.

A Tavaszi Sportmámor május végéig tartó időszakában a szövetség helyi tagszervezetei biztosítanak országszerte mozgáslehetőségeket a lakosság számára. A Lépten-nyomon NOWA Program célja, hogy a nordic walking sportágat népszerűsítse szintén a tagszervezetek helyi foglalkozásain keresztül márciustól egészen júniusig.

A Kihívás Napjára április 4-től nevezhetnek az érdeklődő tanintézmények, települések, közösségek és munkahelyek. A május 25-i, egynapos országos programsorozat nagykövete Bánhegyi Adrienn, többszörös világ- és Európa-bajnok ugróköteles, az országos koordinációt a MASPORT végzi, az eseményeket pedig a helyi szervezők bonyolítják majd le.

A tavasz zárásaként, a nyár indításaként június 8-án rendezik a Szépkorúak Sportfesztiválját. Az egynapos fesztiválon túl a szövetség a Mozgásélmény szenioroknak program keretein belül egész évben ingyenesen elérhető mozgásanyagokkal tartja lendületben „ezt a kiemelt törődést igénylő korosztályt”.

A MASPORT tavaszi programjairól bővebben a szervezet honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: tömegfutás is lesz a maratonik között

Olimpia 2024
2023.04.25. 16:42

Szabadidősport – Mászófal és pumptrackpálya a Városligetben

NSO Tv Egyéni sportok
2020.09.02. 17:02

Szabadidősport: mászófal és pumptrackpálya a Városligetben

Egyéb egyéni
2020.09.02. 16:45

Szabadidősport: Sélley Sándor és Reith Krisztina evezte át leggyorsabban a Balatont

Egyéb egyéni
2020.08.16. 16:41

Szabadidősport: szombaton megrendezik a Balaton-átúszást

Úszás
2020.07.30. 13:17

Szabadidősport: szabadtéri programok augusztus közepéig a Nyugati téren

Egyéb egyéni
2020.07.03. 11:51

Szabadidősport: rendkívüli Országfutás jövő péntekig

Egyéb egyéni
2020.06.26. 16:01

Terepfutás: Fuss, Forest! – viadal a Budakeszi Vadasparkban

Egyéb egyéni
2020.02.27. 12:06
Ezek is érdekelhetik