Öttusa: az Akadémia Parkban a selejtezős kombinált szám is

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.08. 12:35
A kedvezőtlen időjárás miatt változott a csütörtökön kezdődő budapesti öttusa világkupaverseny selejtezős kombinált számának helyszíne.

Az eredeti elképzelés szerint a csütörtöki és pénteki női, illetve férfi kvalifikációs küzdelmek során a mezőny a vívást és az úszást követően a Csörsz utcai MOM sportközpontból a TF-pályára települt volna át, ahova a lövészetekkel megszakított futást tervezték. A sok eső miatt azonban a szervezők úgy döntöttek, hogy már az első két napon is a Hűvösvölgyi út és a Riadó utca által határolt területen fekvő Akadémia Parkban zárul a verseny.

Az egyéni döntők és a vegyes váltó idején, szombaton, vasárnap és hétfőn eleve az utóbbi helyszínre tervezték az első két szám utáni programot. A rendezők az Akadémia Parkba várják a nézőket, akik mobillelátóról követhetik a lovaglást és a kombinált számot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik