Öttusa-vk: aranyérmes a Gyenesei, Marosi kettős

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.05.13. 18:31
Aranyérmet nyert a Gyenesei Leila, Marosi Ádám páros a budapesti Trigranit öttusa világkupa-verseny hétfői vegyes váltójában.

A magyar kettős – amely a vk-sorozat első állomásán, az egyesült államokbeli Palm Spingsben is első lett – jó vívással kezdte a napot, 20 győzelme mellé 12 vereséget szedett össze egyenlő megoszlásban (10/6-10/6), ezzel a 140 ponttal többet szerző lett páros mögött a második helyen állt.
A 2x100 méteres úszásban a harmadik legjobb időt érte el a hazai duó, ezzel összetettben maradt a második helyen úgy, hogy lényegesen közelebb került a lettekhez, s maga mögött tartotta az ugyancsak remeklő ukránokat. Utóbbiak a vívásban voltak harmadikak és az úszásban másodikak, így a magyarokat szorosan követték a lovaglás előtt.

A folytatásban Gyenesei „otthagyott" bő száz pontot a lovaspályán egy kitörés és egy verés miatt, de Marosi hibátlanul lovagolt, az 1088 pontos teljesítmény pedig a negyedik legjobb volt a 17 párost felvonultató mezőnyben. Mivel a lettek jóval többet hibáztak a lovaglás során, a magyarok az élre kerültek, s a lövészetekkel megszakított futást tetemes, 36 másodperces előnnyel kezdték meg a második helyre felzárkózó lengyelekkel szemben. Ennek megfelelően különösebb izgalmak nem maradtak a végére, legalábbis a győzelem kiharcolását illetően.

ÖTTUSA-VK
1. Magyarország (Gyenesei Leila, Marosi Ádám) 5724 pont (vívás: 20 győzelem/12 vereség/944 pont, úszás: 1:54.31 perc/1432 pont, lovaglás: 1088 pont, lövészet-futás: 12:15.56 perc/2260 pont)
2. Ukrajna (Viktorija Teresuk, Ruszlan Nakonecsnij) 5644
3. Lengyelország (Katarzyna Wojcik, Szymon Staskiewicz) 5640

A szombati női versenyben Gyenesei negyedik volt, a férfiak vasárnapi döntőjében Marosi ezüstérmet szerzett. Utóbbi az idén négyből három vk-viadalon indult és egyéniben mindannyiszor dobogóra állhatott: Palm Springsben ezüstöt nyert februárban, majd Rio de Janeiróban győzött márciusban, végül itthon megint második lett a hétvégén.

A vk-sorozat a döntővel zárul május végén, június elején az oroszországi Nyizsnyij Novgorodban.

Legfrissebb hírek

Szeretné fájdalmak nélkül élvezni a versenyzést – interjú Erdős Ritával

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:29

Öttusa: Gulyás Michelle nélkül utaznak a mieink a kaunasi vb-re

Egyéb egyéni
2025.08.14. 19:10

Öttusa-vb: közös edzőtáborban a felnőtt- és az U19-es válogatott

Egyéb egyéni
2025.08.11. 11:26

Eszes Noémi: Egyedülálló, ami a magyar öttusában történik

Egyéb egyéni
2025.08.10. 19:03

Öttusa: a kenyérdagasztással is megküzdött, de öt hete teljes erőbedobással edz a vb-címvédő Bőhm Csaba

Egyéb egyéni
2025.08.08. 12:11

Balogh Gábor: Óriási munkát végeztek a sportolóink és a szakemberek

Egyéb egyéni
2025.08.03. 14:17

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:07

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14
Ezek is érdekelhetik