Olimpia: rengeteg pénz a tornának és a vízi sportoknak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.29. 17:17
null
Talán a morcos McKayla Maroney is megenyhül: a torna a legmagasabban kiemelt sportágak közé került (Fotó: Reuters)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága döntést hozott szentpétervári ülésén a 2016-ban az ötkarikás programban szereplő sportágak közötti pénzelosztásról, melyet a televíziós jogdíjakból befolyó összegekből fedeznek.

Az osztozkodás nagy győztesei a tornasportok és a vízi sportok lesznek, ugyanis mindkét sportágcsoport a kiemelt, A kategóriába került – amelybe eddig csupán az atlétika tartozott (és ott is maradt). Az IAAF így aztán nem is elégedett, hogy elveszítette egyedüli kiemelt pozícióját.

„Remekek az úszósportok, szép sportág a torna, de nem lehet ezeket összehasonlítani az atlétikával. A mi sportunk teszi univerzálissá a játékokat. Kilenc napig megtöltöttük a londoni stadiont. Rióban igazán akkor kezdődik az olimpia, amikor az atlétika is. Ez a sport teszi különlegessé az ötkarikás játékokat" – vélekedett Lamine Diack, az atlétikai szövetség első embere.

A B-csoportba került a kosárlabda, a kerékpár, a labdarúgás, a tenisz és a röplabda, a C-be az íjászat, a tollaslabda, az ökölvívás, a cselgáncs, az evezés, a sportlövészet, az asztalitenisz és a súlyemelés.

Magyar sikersportágak a D-csoportban: ide került a kajak-kenu, a vívás, a kézilabda, a birkózás (melynek sorsa a 2020-as játékokra már szerdán eldőlhet), illetve a lovaglás, a vitorlázás, a tékvandó, a triatlon és a gyeplabda. Az újonnan létrehozott E-csoportban van az öttusa, illetve a két új sportág, a golf és a hetes rögbi.

2012-ben az A-csoportba kerülő atlétika 47 millió amerikai dollárt kapott, a B-csoportos sportágak 22 milliót, a C-csoportosak 16 milliót, a D-csoportosok pedig 14 milliót.

OLIMPIAI PÉNZELOSZTÁS A SPORTÁGAKNAK, 2012 ÉS 2016
A 2012-ES ELOSZTÁS A 2016-OS ELOSZTÁS
A: atlétika A: vízi sportok*, atlétika, tornasportok*
B: vízi sportok*, kosárlabda, kerékpár, labdarúgás, tornasportok*, tenisz B: kosárlabda, kerékpár, labdarúgás, tenisz, röplabda
C: lovassport, kézilabda, gyeplabda, evezés C: íjászat, tollaslabda, ökölvívás, cselgáncs, evezés, sportlövészet, asztalitenisz, súlyemelés
D: íjászat, tollaslabda, ökölvívás, kajak-kenu, vívás, cselgáncs, öttusa, vitorlázás, sportlövészet, asztalitenisz, tékvandó, triatlon, súlyemelés, birkózás D: kajak-kenu, lovassport, vívás, kézilabda, gyeplabda, vitorlázás, tékvandó, triatlon, birkózás
E: öttusa, golf, hetes rögbi
*: Vízi sportok: úszás, műugrás, szinkronúszás, vízilabda • Tornasportok: szertorna, ritmikus gimnasztika, gumiasztal
Legfrissebb hírek

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18
Ezek is érdekelhetik