NS: Hogy védi Chernomaz Galanisz kihagyását? - vasárnap
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

• Véget ért a felkészülés legunalmasabb és legfárasztóbb szakasza: vasárnap lejátssza első gyakorló meccsét a jégkorong-válogatott a világbajnokság előtt. Lengyelországgal Dunaújvárosban találkozunk, amely forrong, mivel ötből négy kerettagját már kirostálták… Az újvárosiak azzal vádolták meg Rich Chernomazt, hogy különböző érdekek miatt határozott így. De vajon mit szól ehhez a szakember? Mivel indokolja a dunaújvárosiak számára legfájóbb döntését, Galanisz Nikandrosz kiszórását a vb-keretből? Támadásra kontra a Nemzeti Sport vasárnapi számában
• Ferjáncz Attila már jó néhány éve nem versenyez, de nevét ma is áhítattal ejtik ki a ralipályák szélén. Az örökös bajnok, aki első szlalomversenyét egy rükvercben ragadt Wartburggal hátramenetben nyerte meg, azért lett „csak” harmadik az Európa-bajnokságon, mert nem kapott útlevelet az utolsó futamra. A Nemzeti Sport vasárnapi vendégétől azt is megtudhatják, a maiak közül kinek a stílusa áll a legközelebb hozzá, miért és hogyan snúrozott, s hogy tudna-e még versenyezni
• Falusi búcsú, vásár- és ünnepnap. Kocsma, vendéglő, kis- és nagyfröccs – meg szendvics. Üzem, termelőszövetkezet, hivatal, céges összejövetel. Kikerülhetetlen kapcsolódási pontok. Máig issza is a levét a teke, amely nem tud kibújni a kocsmasport kalitkájából, ám szóba hozva, kellemes retró érzés járja át az embert. A magyarok továbbra is a világelit tagjai, és 25 év után májusban újra hazai vb-n bizonyíthatnak. Ezen felbuzdulva körülnéztünk a sportág háza táján: bábuállító kölyökből legenda, szervizvezető-helyettesből és főiskolai adjunktusból világbajnok. De hogy jön ide a sprint? Részletek a Nemzeti Sport vasárnapi számában

Legfrissebb hírek

A csönd tisztelete – Malonyai Péter publicisztikája
Egyéb egyéni
2025.10.16. 23:16

Mezey-mestermunka Cardiffban
Népsport
2025.10.16. 10:00
Ezek is érdekelhetik