Öttusa vk: Földházi Zsófia bronzérmes Rio de Janeiróban

Vágólapra másolva!
2013.03.22. 23:33
A harmadik helyen végzett Földházi Zsófia az öttusázók világkupa-sorozatának második állomásán, Rio de Janeiróban.
A 2010-ben ifjúsági olimpián ezüstérmes Földházi a vívás után még csak a 17. volt, de a 200 méteres úszásban a harmadik legjobb időt érte el, ezzel tíz pozíciót előrelépett. A lovaspályán a magyarok közül ő szerezte a legtöbb pontot – szám szerint 1080-at –, ennek eredményeként pedig hatodikként vághatott neki a négy lövészettel megszakított 3200 méteres futásnak. A kombinált szám is jól sikerült neki, így további riválisait előzte meg, s végül dobogós helyen ért célba az amerikai Margaux Isaksen és a litván Laura Asadauskaite mögött.Az első tízbe még befért hetedikként Gyenesei Leila és tizedikként Kovács Sarolta, míg Cseh Krisztina a 36 fős döntőben a középmezőnyben végzett.Eredmények (a verseny hivatalos eredményközlője szerint):
1. Margaux Isaksen (amerikai) 5268 pont
2. Laura Asadauskaite (litván) 5224
3. Földházi Zsófia (vívás: 17 győzelem/18 vereség/808 pont, úszás: 2:10.71 perc/1232 pont, lovaglás: 1080 pont, lövészet-futás: 13:06.90 perc/2056 pont) 5176
...
7. Gyenesei Leila (18/17/832, 2:12.62/1212, 1040, 13:26.30/1976) 5060
...
10. Kovács Sarolta (16/19/784, 2:10.27/1240, 1060, 13:33.40/1948) 5032
...
20. Cseh Krisztina (22/13/928, 2:23.61/1080, 1016, 14:03.60/1828) 4852

Szombaton a férfiak döntőjét rendezik – ugyancsak négy magyar résztvevővel –, vasárnap pedig a vegyes váltók küzdelmére kerül sor.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik