Olimpia: az átalakult BOM a jövőben a hazai élsportot támogatja

Vágólapra másolva!
2013.03.20. 11:47
Változatlan céllal, de új irány kijelölésével kapott új lendületet a Budapesti Olimpia Mozgalom (BOM) munkája – tudatta a nyolc éve elindult, s időközben alapítvánnyá átalakult civil szerveződés szerdán az MTI-vel.

A sajtóközlemény szerint a „BOM a Magyar Sportért" alapítvány célja az, „hogy magyar sportolók olimpiai felkészülését támogatva járuljon hozzá hazánk hagyományosan kiváló szerepléséhez az ötkarikás játékokon, és ezen keresztül Budapest egy majdani olimpiai pályázatának sikeréhez."

A Nyúl Sándor, Kulcsár Krisztián és Szalay-Berzeviczy Attila kezdeményezésével létrejött, 35 millió forinttal induló alapítvány első lépésként ösztöndíjprogramot indít a sportolói karrier mellett felsőfokú vagy szakmát adó tanulmányokat folytató olimpiai kerettagok részére.

A „BOM a Magyar Sportért" alapítványt a BOM Egyesület, üzletemberek, a sportszakma szereplői és civilek hozták létre és működtetik azzal a céllal, hogy az általuk mozgósítható források bevonásával segítsék a magyar élsportolók felkészülését a következő olimpiákra - olvasható a közleményben, amely szerint „a szervezet hosszú távú célkitűzése, hogy sportolóink minél eredményesebb olimpiai szereplésének támogatásán keresztül továbbra is elősegítse Magyarország egy későbbi, alkalmas időpontban történő jelentkezését a nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére."

A „BOM a Magyar Sportért" alapítvány így – a közlemény tanúsága szerint – „más eszközökkel, de a fő célt nem szem elől vesztve, a 2005-ben létrehozott BOM Egyesület szellemi utódjaként fog tevékenykedni, miután az alapítók az alapítvány bejegyeztetésével párhuzamosan megszüntették az egyesületet."

A kuratórium elnöke Szalay-Berzeviczy Attila, tagjai: Dér Tamás, Lantos Csaba, Nagy György, Gecser Ottó, Nyúl Sándor, Kulcsár Krisztián, Straub Elek, Vahl Tamás és Wolf László.

Szalay-Berzeviczy Attila a közleményben így fogalmazott:

„Az elmúlt évek megváltozott gazdasági körülményeire való tekintettel újragondoltuk korábbi, a budapesti olimpia megvalósítására irányuló stratégiánkat és úgy döntöttünk, hogy a nálunk felhalmozódott tudást, tapasztalatot és forrásokat a hazai élsport támogatására fordítjuk, amíg a magyar gazdaság rá nem talál egy olyan fenntartható növekedési pályára, amely aztán lehetőséget teremt Magyarország nagy álmának valóra váltásához."

Az elnök leszögezte: „A BOM alapítvány szoros kapcsolatot fog ápolni az olimpiai sportágak szövetségeivel, valamint a felsőoktatási intézményekkel, mert csak így lehet sikeres az ösztöndíjprogramunk. Kifejezett szándékunk, hogy szövetségese és partnere legyünk a Magyar Olimpiai Bizottságnak."

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
20 órája

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik