Olimpia 2020: Isztambulban jó benyomást szerzett a NOB

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.03.27. 18:39
Nagyon jó benyomást szerzett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szemléző testülete a 2020-as nyári játékok megrendezésére pályázó Isztambulban.

A Craig Reedie NOB-alelnök vezette testület az elmúlt négy napban a helyszínen ellenőrizte a város felkészültségét és a terveket. A bizottság első embere szerint a delegáció azt tapasztalhatta, hogy a török kormány, valamint az ország gazdasági vezetői teljes mértékben támogatják a pályázatot.

A látogatáson többek között kiderült, hogy az isztambuli olimpiai költségvetés infrastruktúra-fejlesztésre vonatkozó része 19.2 milliárd dollár, ez lényegesen nagyobb összeg, mint amennyit a két vetélytárs, Tokió és Madrid szán, illetve kénytelen költeni erre a területre.

A szemlebizottság korábban már járt a japán és a spanyol fővárosban is. A tokióiak jó osztályzatot kaptak, míg a madridiaknál kiemelték, hogy lényegesen jobb a mostani pályázatuk a korábbiaknál.

A NOB szeptember 7-én Buenos Airesben dönti el, melyik város lesz a házigazda hét év múlva.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 2. rész, Csik Ferenc

Egyéb egyéni
2025.08.23. 17:16
Ezek is érdekelhetik