Öttusa: Gyenesei Leila és Kasza Róbert sikere fedett pályán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.03. 18:56
null
A női és a férfi győztes: Gyenesei Leila és Kasza Róbert (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A férfiaknál Kasza Róbert, a nőknél Gyenesei Leila végzett az élen a budapesti fedett pályás öttusaversenyen.

 

A hagyományos idénynyitón Kasza címvédőként szerepelt, és kiegyensúlyozott teljesítménnyel ezúttal is mindenkit maga mögött tudott tartani.

„Mind az öt számban úgy szerepeltem, hogy azzal elégedett lehetek, még ha hibázgattam is – értékelt az MTI-nek. – Pénteken államvizsgáztam a Testnevelési Egyetemen, ezért kezdetben kicsit tompább voltam, de a vívás felénél feloldódtam, hosszú győzelmi szériát mutattam be, ami megalapozta a további jó szereplést.”

Felfért a dobogóra az elmúlt évben ugyanitt második, 2009-ben egyéniben világbajnok, tavaly, Londonban olimpiai bronzérmes Marosi Ádám is, aki ezúttal harmadikként zárt.

A női mezőnyben Gyenesei Kaszáéhoz hasonló magabiztos versenyzéssel végzett az élen.

„Első versenyem volt új egyesületem, a Kaposvári Építők AC színeiben, örülök, hogy győzelemmel kezdtem pályafutásomnak ezt a szakaszát – kezdte összegzését. – Nagyon jól sikerült minden szám, még a vívás is. Bár volt két hullámvölgyem, 940 pont mindig jónak mondható. Örülök a hibátlan lovaglásnak, a fizikai számokban viszont még érződött a több hónapos kihagyás.”

Gyenesei azután, hogy kiderült, nem indulhat az olimpián, jó időre leállt az edzésekkel, így mélyről kellett megkezdenie a visszakapaszkodást.

A szombat-vasárnapi versenyben három szám után még Kovács Sarolta állt az élen, de a kombinált versenyben már nem vett részt, amint ezt Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a felvezető sajtótájékoztatón előre jelezte is.

Kovács az okokról nyilatkozva az MTI-nek elmondta: egyrészt betegségen van túl, emiatt fizikálisan nincs még rendben, másrészt őszi térdműtétje után most szerdán injekciózták a térdét, és az orvosok nem engedték, hogy fusson. A jövő héttől azonban már teljes értékű edzésmunkát végezhet.

A női mezőnyben Gyenesei mögött Földházi Zsófia végzett a második, Cseh Krisztina pedig a harmadik helyen.

A fedett pályás viadalon 13 ország versenyzői indultak.

ÖTTUSA, FEDETT PÁLYÁS VERSENY, BUDAPEST
Eredmények (a dobogósok és az élcsoportban végzett magyarok):
FÉRFIAK (49 INDULÓ, 17 MAGYAR)
1. Kasza Róbert 5872
2. Mihail Micik (fehérorosz) 5860
3. Marosi Ádám 5852
...6. Tibolya Péter 5776
7. Demeter Bence 5716
...10. Demeter Gergely 5620
NŐK (40 INDULÓ, 15 MAGYAR)
1. Gyenesei Leila 5336 pont
2. Földházi Zsófia 5236
3. Cseh Krisztina 5156

 

Legfrissebb hírek

Öttusa: Gáll András 6., Koleszár Mihály 8. az alexandriai világkupadöntőn

Egyéb egyéni
22 órája

Öttusa: Guzi Blanka bronzérmes az alexandriai világkupadöntőn, Halil ismét győzött

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:25

Gáll András és Koleszár Mihály is magabiztosan döntős

Egyéb egyéni
2025.07.05. 22:04

Bauer Blanka és Guzi Blanka is készülhet az öttusa vk-döntő fináléjára

Egyéb egyéni
2025.07.04. 20:03

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42

Öttusa: megoperálták az olimpiai bajnok Gulyás Michelle-t

Egyéb egyéni
2025.07.03. 21:06

Gulyás Michelle nemcsak a vk-döntőt, az Eb-t is kihagyja

Egyéb egyéni
2025.07.01. 15:21

Öttusa: Gulyás Michelle megsérült, nem indul a hétvégi világkupadöntőn

Egyéb egyéni
2025.06.30. 16:39
Ezek is érdekelhetik