Olimpia: a kajak-kenu helye sem volt biztos a programban

Vágólapra másolva!
2013.02.15. 20:05
Több hagyományos magyar sikersportág is veszélyben volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testületének ülésén, amelyen a grémium a 2020-as ötkarikás játékok programjáról döntött – derül ki a Népszabadság birtokába került dokumentumból. Az öttusa veszélyeztetettségéről már volt szó, de meglepő módon a kajak-kenu is benne volt a kalapban.

Úgy tetszik, a kajak-kenu is a kiesés szélére sodródott, de e tekintetben az angol nyelvű szöveg nem ad világos magyarázatot. A szavazást részletező dokumentumban a canoe szó tűnik fel. A sportágak közül a szlalomszámot (canoe slalom), illetve a síkvízi versenyt (canoe sprint) is jelölheti a megnevezés. Mi több, az sincs kizárva, hogy az egész sportágról szavaztak.

Az öt veszélyeztetett sportágat a birkózás, az öttusa, a gyeplabda, a kajak-kenu és a tékvandó alkotta. A Népszabadság cikke szerint két kör után egyik sportág sem kapta meg a szavazatok több mint a felét a végrehajtó bizottságban (bár mindkét alkalommal a birkózás kapta a legtöbb voksot), a három legkevesebb voksot begyűjtőről viszont külön szavaztak, ekkor menekült meg a kajak-kenu. Ezután a harmadik fordulóban a tékvandó került ki, majd a negyedik körben a birkózás megkapta a nyolc szavazatot, szemben az öttusa és a gyeplabda 3-3 voksával.

Azt fontos megjegyezni, hogy a végrehajtó bizottságban nem befolyás nélküli, kvázi hivatalnokok üldögélnek. A testület tagjai a legbefolyásosabb sportvezetők közül kerülnek ki. A grémium elnöke Jacques Rogge, a NOB első embere. A tagok között fellelhető a német Thomas Bach és a brit Craig Reedie. Helyet kap a nagy hatalmú társaságban Szergej Bubka, az ukránok korábbi rúdugró fenoménja, ifjabb Juan Antonio Samaranch, a szervezet legendás spanyol elnökének a fia, vagy a svájci René Fasel, a jégkorongszövetség vezetője.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
5 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
6 órája

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
6 órája

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55
Ezek is érdekelhetik