Óceánkerülők, Kékszalag-győztesek és olimpikonok a budapesti hajókiállításon

Vágólapra másolva!
2013.01.16. 16:30
null
Fa Nándor (www.szolovitorlazas.hu)
A február 14-17. között nyitva tartó Budapest Boat Show-n a magyar hajósport kiválóságaival találkozhat a közönség, a kiemelt téma keretében pedig eddig még nem látott innovációkat és klasszikus fa vitorlásokat vehetnek szemügyre a hajózás iránt érdeklődők.

Óceánkerülők, Kékszalag-győztesek és olimpikonok a színpadon

A Budapest Boat Show első napján, február 14-én az óceáni szólóvitorlázás valamennyi hazai kiválósága felsorakozik. Fa Nándor tavaly decemberben jelentette be, hogy 15 év után visszatér a vízre. Egy négyéves projekt megvalósítására készül, amelynek csúcspontja a 2016–2017-es Vendée Globe szóló, nonstop földkerülő verseny, ahol 1992/1993-ban az ötödik helyen végzett. A Budapest Boat Show-n várhatóan újabb részleteket tudhat meg a közönség a Spirit of Hungary projektről. Méder Áron és Kovács Tamás is a nyitónapon tartanak beszámolót óceáni kalandjaikról. Szintén az első nap programját gazdagítja a tízszeres Kékszalag győztesről, Litkey Farkasról készült „A Vitorlázó" c. film bemutatója. Február 16-án, szombaton olimpikonokkal lesz beszélgetés a Budapest Boat Show színpadán, ahol többek között ott lesz Székely Antal olimpikon vitorlázó és Pulai Imre olimpiai bajnok kenus is, de a névsor folyamatosan bővül, érdemes tehát indulás előtt felkeresni a hajókiállítás honlapját (www.boatshow.hu).

Sárkányhajó-szimulátor bajnokság

A Budapest Boat Show évek óta visszatérő és népszerű programja az ergométeres bajnokság. Idén nyáron Szeged ad otthont a Sárkányhajó Világbajnokságnak, melynek apropóján a verseny most sárkányhajó szimulátorokon zajlik. Jelentkezés a helyszínen, egyénileg és csapatban is.

Sárkányhajó (Fotó: Magyar Sárkányhajó Szövetség)
Sárkányhajó (Fotó: Magyar Sárkányhajó Szövetség)

Innováció és tradíció

A hajókiállítás fókuszában idén a legújabb fejlesztések és a klasszikus értékek állnak. Az eseményen olyan különlegességek mutatkoznak be a látogatók előtt, mint a tavalyi Kékszalag-győztes Fifty-Fifty kétárbocos katamarán vagy Fekete László Hungarian Wing-re keresztelt merevszárnya. Mindkettőt első alkalommal láthatja testközelből a nagyközönség. A karbonszálas technika legújabb vívmányai közül ott lesz többek között egy karbon Moly, amely nem csak úszni, de „repülni" is képes a vízen. A klasszikus vitorlázás képviseletében ott lesz egy Binnen 30-as fa vitorlás, amely 1927-ben épült. Egy 22-es Binnenjolle és egy olimpiai jolle mellett pedig élőben nézhetjük végig egy fa Kalóz építését. A Budapest Boat Show hazai vizeket bemutató díszvendég sorozatának következő tagjaként az Orfűi-tó mutatkozik be.

A Fifty-Fifty (Fotó: www.fifty-fifty.hu)
A Fifty-Fifty (Fotó: www.fifty-fifty.hu)

További részletek és kedvezményes online jegyelővétel a kiállítás honlapján: www.boatshow.hu.

A belépőjegy érvényes az egyidejű FeHoVa kiállításra is. Február 15-én, pénteken, hajóvezetői igazolvánnyal a kiállítás látogatása ingyenes. A legfrissebb hírek nyomon követéséhez érdemes csatlakozni az esemény Facebook oldalához: www.facebook.com/budapestboatshow.

Legfrissebb hírek

Vendée Globe: Weöres Szabolcs közelít a Jóreménység-fokhoz

Egyéb egyéni
2024.12.15. 09:57

Barcelona nem rendezi meg többet az Amerika-kupát

Egyéb egyéni
2024.10.24. 13:44

Amerika-kupa: megvédte címét a Team New Zealand

Egyéb egyéni
2024.10.19. 16:11

Vitorlázás: egy győzelemre a címvédéstől a Team New Zealand az Amerika Kupán

Egyéb egyéni
2024.10.18. 16:19

Magyar hajó lett harmadik Európa legnagyobb egyszemélyes vitorlás versenyén

Egyéb egyéni
2024.09.23. 11:17

Amerika-kupa: elsőként a britek jutottak a Louis Vuitton-kupa fináléjába

Egyéb egyéni
2024.09.18. 17:29

Párizs 2024: az éremfutamban 3., összesítésben 4. a vitorlázó Vadnai Jonatán

Párizs 2024
2024.08.07. 16:42

Félbeszakították Vadnai Jonatán éremfutamát

Párizs 2024
2024.08.07. 15:31
Ezek is érdekelhetik