Darts: a yorkshire-i asztalos első BDO-vb-címét nyerte

Vágólapra másolva!
2013.01.13. 21:20
null
Scott Waites (feketében) lett a BDO világbajnoka (Fotó: Action Images)
Vasárnap rendezték a dartsozók BDO-világbajnokságának döntőjét, melyben Scott Waites kiütéses sikert aratott, 7:1-re legyőzte Tony O'Shea-t, ezzel első BDO-vb-címét gyűjtötte be.

 

 

Waites – aki csak félprofi dartsozó, Yorkshire-ben asztalosként is dolgozik – korábban a negyeddöntőnél nem jutott tovább a BDO-vb-n, 2013-ban azonban a fináléig menetelt, s ha már ott volt az angliai Firmley Greenben, meg is nyerte a döntőt. O'Shea-nek 2009 és 2012 után idén sem jött össze, harmadik fináléját bukta el.

Waites 5:0-ra meglépett a szettek tekintetében, a meccs derekán volt egy 10:0-s sorozata, ami döntőnek bizonyult. O'Shea ekkor szépíteni tudott, ám Waites újabb két szettet nyert, ezzel övé lett a BDO trófeája. Waites az egész tornán kiválóan teljesített, mindössze öt szettet veszített.

„Megpróbáltam előnyt szerezni, szerettem volna néhány szettet nyerni Tony előtt – nyilatkozta a döntő megnyerése után Scott Waites. – Nem úgy játszott, ahogy szokott, ennek ellenére nagyon boldog vagyok. A közönség fantasztikus volt, tudom, hogy mindenki azt akarta, hogy Tony nyerjen, de nagyszerűek voltak, mikor bedobtam a nyerő nyilat."

A BDO a második legjelentősebb szervezet a sportágban, az elitkategóriának számító PDC-vb-t a sportág legendás alakja, Phil Taylor nyerte meg január elsején.

Legfrissebb hírek

A tavalyi győztes nélkül rajtol a darts Eb, amelyen Littler világelső lehet

Egyéb egyéni
5 órája

Darts: Nem akartam mást nézni a tévében, ha én is ott lehetek – Kovács Patrik

Egyéb egyéni
11 órája

Nathan Aspinall oktatta a mezőnyt Hildesheimben

Egyéb egyéni
2025.10.19. 23:35

Kovács Patrik az első magyar induló 17 év után a PDC dartsvilágbajnokságán

Egyéb egyéni
2025.10.18. 20:10

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

A világ legjobb női dartsosa legyőzte Littlert az ifi-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
2025.10.13. 20:40

Luke Littler megnyerte az angol házidöntőt, az első sikerét aratta a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.12. 23:32

Álomdöntő a darts World Grand Prix-n

Egyéb egyéni
2025.10.11. 23:50
Ezek is érdekelhetik