AYOF: megérkezett Sydneybe a magyar csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.15. 10:46
Másfél napi utazás után megérkezett Sydneybe a magyar csapat, amely az Ausztrál Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (AYOF) vesz részt.

A 14–18 éves korosztály képviselői alkotta együttes vasárnap délután indult Budapestről busszal, majd Bécsből indult tovább a távoli kontinensre, és repülőgépe – magyar idő szerint – kedd reggel landolt Sydneyben, ahol a versenyzők egyetemi kollégiumokban laknak majd a játékok alatt – tudatta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) az MTI-vel.

A megnyitóünnepség szerda délután lesz, de aznap – helyi idő szerint reggel 8 órakor – kajak-kenuban már versenyeket rendeznek. Összesen 1700 fiatal sportoló indul a vasárnap záruló AYOF-on, amely – a hasonló európai rendezvénnyel (EYOF) együtt – az olimpiai mozgalom harmadik számú megméretése a felnőtt olimpia (nyári, téli) és az ifjúsági ötkarikás játékok (nyári, téli) után. A mostani AYOF az egyik „előfutárának" is tekinthető a 2017-ben Győrben rendezendő EYOF-nak.

Sydneyben Magyarországot négy sportágban – úszásban, kajak-kenuban, súlyemelésben és triatlonban – összesen 24 versenyző képviseli. A részvétel annak az együttműködési megállapodásnak köszönhető, amelyet Borkai Zsolt, a MOB elnöke tavaly március 22-ént írt alá John Coatesszal, az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnökével.

Legfrissebb hírek

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
4 órája

Schmitt Pál: Ha visszakerül Európába az olimpia, komolyan számításba jön Magyarország

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:51

Bár Baji Balázs lett az MVP, mindenki Kovács „Kokó” Istvánt ünnepelte

Egyéb egyéni
2025.06.23. 19:19

MOB-közgyűlés: Kemény Dénes kapta az életműdíjat

Egyéb egyéni
2025.05.17. 13:44

Felavatták Földi Imre szobrát

Egyéb egyéni
2025.05.08. 23:04

Varga-Szabó Andrea lett a Magyar Szinkronúszó-szövetség elnöke

Egyéb csapat
2025.05.08. 12:35

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
2025.05.05. 17:22

Az MBH Bank lett a Los Angeles-i magyar olimpiai csapat első hivatalos partnere

Egyéb egyéni
2025.05.05. 13:15
Ezek is érdekelhetik