NS: Hosszú Katinka és az elégtétel; Jenei Imre nyomába sem ér Ferguson? - csütörtök

Vágólapra másolva!
2012.12.12. 23:15
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

• Parádésan kezdődött Hosszú Katinkának az isztambuli rövid pályás világbajnokság: 200 méter pillangón remek hajrával, Európa- és világbajnoki csúccsal utasította maga mögé kínai ellenfelét, nem sokkal később a 400 méter vegyes bronzérmét is besöpörte, sőt tagja volt a negyedik helyen záró 4x200 méteres gyorsváltónak is. A Nemzeti Sport csütörtöki számában természetesen a magyar úszósport első női rövid pályás világbajnoka is megszólal, többek között energiáról és elégtételről is szó esik

• A már biztos elődöntős magyar női kézilabda-válogatott a pihenésnek szentelte a szerdát az Európa-bajnokságon, csütörtökön pedig már Oroszországgal mérkőzik. A helyszínen tartózkodó kollégánk a kapus Kiss Évát faggatta arról, foglalkoztatja-e még a horvátokkal szemben elveszített csoportmérkőzés, miként készült a románok elleni találkozóra. Ellenfélnéző, variációk az elődöntőre, s néhány statisztikai érdekesség a Nemzeti Sport csütörtöki számában

• A BEK-győztes disszidens, avagy a 48 éves Miodrag Belodedici exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportnak. Az 53-szoros román válogatott söprögető, aki a Steaua Bucuresti-tel és a Crvena zvezdával is Európa csúcsára jutott, a Román Labdarúgó-szövetség nemzetközi futballnagyköveteként állt lapunk rendelkezésére. Beszélt arról, miként menekült a Ceausescu-rendszer elől Jugoszláviába, miért nem ér talán még Sir Alex Ferguson sem Jenei Imre nyomába, és hogy miért hárul nagy szerep a rendőrökre a márciusi magyar–román világbajnoki selejtező kapcsán. Részletek a Nemzeti Sport csütörtöki számában

• Nem tudott bravúrt bemutatni az Újpest az ősszel. A tizedik helyen telelő csapat mindössze ötször nyert a szezonban, s e sikerek közül négyet olyan csapat ellen aratott, amelyik mögötte áll a tabellán. Őszértékelő sorozatunk következő részében arra keressük a választ, mi lehet a lila-fehérek gyengélkedésének oka, korábbi újpesti játékosok mondják el itt-ott kritikus véleményüket, sőt a csapat taktikáját és Jos Daerden edzői stílusát is kielemezzük. Csütörtöki számunkból azt is megtudhatják, miben hasonlít az lila-fehérek őszi teljesítménye a Balatonhoz

• A 14 versenyzőt számláló magyar küldöttség négy arany-, három ezüst- és egy bronzérmet nyert a thaiföldi WBPF-világbajnokságon. A négy kategóriájukból hármat behúzó és még két dobogós helyezést szerző fitmodellek vitték a prímet, de a sportpolitika terén is sikert könyvelhettünk el, hiszen jövőre Magyarország rendezi meg a versenyt. Kollégánk helyszíni riportjából többek között az is kiderül, mi javíthat az átlagember önbizalomhiányán, ha egy ilyen versenyt lát közelről, hogy a legjobbaknak mit kell kiállniuk egy-egy ilyen sikerért, s hogy Bangkoknak mit jelent a fitnesz. Minderről bővebben a csütörtöki számunkban

Legfrissebb hírek

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
13 órája

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Fel az aranycsatákra!; Muhari Eszter nyolc közé kerülne a párbajtőrözők csapatával

E-újság
2025.07.22. 23:09

Révész Attila: Az első hatba kerülés a cél a Kisvárdánál; Windecker József: Ha küzdünk, Kolozsváron is lehet keresnivalónk

E-újság
2025.07.16. 23:34

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
2025.07.06. 23:40

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10

Marco Rossinak mindenkire szüksége lesz; Csikós Zsóka: Még fel kell dolgoznom, hogy három aranyat nyertem

E-újság
2025.06.25. 00:58

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
2025.06.21. 00:02
Ezek is érdekelhetik