„Gyengül a magyar olimpiai csapat, az 5 arany csoda lenne”

Vágólapra másolva!
2011.05.20. 13:11
null
Molnár Zoltán szerint az öt arany már bravúr lenne Londonban (Fotó: Farkas János, archív)
Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára szerint fokozatosan gyengül hazánk ötkarikás csapata, ezért a korábban elvárt 5-6 aranyérem Londonban már csodának számítana.

„Régebben sportágakról beszéltünk, amikor előrejelzéseket készítettünk, hogy egy sportágban mennyi arany, éremesély vagy pontszám van, ma pedig név szerint ismerjük a versenyzőket" – nyilatkozta pénteken Molnár Zoltán a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

Hozzátette: „Az olimpiai csapatban tíz olyan kiemelten támogatott egyéni versenyző van, akinek jelenleg olimpiai érem lóg a nyakában vagy egyéni világbajnok, szerintem ez egy kis szám. Sajnos a csapataink is egyre nehezebben jutnak kvótához, gondolok itt a női, illetve férfi kézilabdázókra, valamint a két vízilabdacsapatra, hiszen a többiekről már nem beszélünk, mert ők mostanra elvéreztek. Már csak ez a négy válogatott áll – ha két-három csapatunk kijut az olimpiára, az nagyon jó teljesítmény.”

A sportvezető emlékeztetett arra, hogy amikor először csapatvezető volt, még 240 főből állt az olimpiai együttes, most pedig – ha minden a tervek szerint alakul – maximum 160-170 sportolóval lehet számolni. Az éremesélyekről szólva a főtitkár egyetértett Borkai Zsolt MOB-elnök korábbi nyilatkozatával:

„Az öt-hat aranyérem csoda, és ebből valóban három a realitás. Nagyon nehéz most már eredményekhez jutni: nemcsak mi gyengültünk, hanem a versenytársaink is erősödtek. A mi gondjaink még megoldásra várnak, egyik napról a másikra ezeket már nem lehet kezelni.”

A főtitkár az anyagi háttérről elmondta, hogy a MOB 26 sportoló számára biztosít kiemelt ösztöndíjat a londoni olimpiáig.

„Amikor januárban a Magyar Olimpiai Bizottság átvette az ösztöndíjprogramot, átalakította a teljes szabályzatot és az elosztási elveket. A legfontosabb az volt, hogy biztos anyagi hátteret biztosítsunk azoknak a versenyzőknek, akiktől érmet, helyezést várunk a játékokon. Havonta négyszázezer forint nettó ösztöndíjat kapnak a sportolók és az edzők is. Ez nem jelenti azt, hogy a többiek, akik nem kerültek ebbe a kiemelt körbe, nem részesülnek kiemelt támogatásban. A különbség annyi, hogy róluk nem a szabályzat, hanem a sportági szakszövetség dönt.”

SZAVAZÁS

Ön szerint mennyi érmet szerez a magyar olimpiai csapat Londonban?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Egyre több sportoló él a MOB kettőskarrier-programjának a lehetőségeivel

Egyéb egyéni
2025.10.14. 12:41

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik