Földrengés: tokiói olimpikonjaink együttérzésükről írtak levelet

Vágólapra másolva!
2011.03.29. 10:03
Az Olimpiai Bajnokok Klubja és a Mező Ferenc Sportbizottsággá alakult kuratórium legutóbbi közös összejövetelén egykori olimpikonjaink szolidaritásukat fejezték ki a közelmúltbeli japán földrengés és szökőár áldozatainak hozzátartozóival.

Bodnár András, a Mező Ferenc Sportbizottság elnöke elmondta: az 1964-es nyári olimpián tapasztaltak alapján ma is jóleső érzéssel gondolnak a japánok lelkesedésére és vendégszeretetére, ezért is döbbentette meg a Tokióban szereplő magyar csapat tagjait a Japánt ért súlyos katasztrófa.

„Bennünket, a tokiói játékok magyar résztvevőit különösen megrendített a tragédia, és igazi szolidaritással, együttérzéssel osztozunk az olimpiai család mély fájdalmában és bánatában. Erőt, kitartást kívánunk a károk mielőbbi helyreállításához. Három esztendő múlva, 2014-ben, a tokiói olimpia fél évszázados jubileumán talán már együtt, olimpiai barátságban ünnepelhetünk" – olvasható az olimpikonok által fogalmazott levélben a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján.

Legfrissebb hírek

Elismerés: fair play pályázatot hirdetett a MOB a 2023-as évre

Egyéb egyéni
2024.01.10. 13:42

Tíz százalékkal emelkedik az olimpiai jutalom Tokióhoz képest Párizsban

Egyéb egyéni
2023.12.09. 14:43

NS-jótékonyság: cipős dobozt csomagoltak az olimpiai bajnokok

Egyéb egyéni
2023.11.24. 20:17

Sportrádió: „Ez Magyarország sikere” – Fürjes Balázs a NOB-tagságról

Olimpia 2024
2023.10.17. 18:22

TF: több mint ezren vettek részt a Sport és Innováció Konferencián

Kézilabda
2023.10.06. 16:12

Párizs 2024: a MOB főtitkára szerint jól állunk a kvótákkal

Egyéb egyéni
2023.09.26. 19:53

Párizs 2024: edzőtovábbképzést tartott a MOB és a MET

Olimpia 2024
2023.06.06. 20:26

MOB: a Városligetbe hív mozogni a szervezet

Egyéb egyéni
2023.06.05. 18:00
Ezek is érdekelhetik