Ritmikus gimnasztika: az rg-királynő Kanajevával készültek a magyarok

Vágólapra másolva!
2010.08.05. 17:35
Az orosz olimpiai bajnok Jevgenyija Kanajevával is együtt edzőtáborozott Horvátországban Vass Dóra és Forray Fanni, a két legmagasabban jegyzett magyar ritmikus gimnasztikázó.

A magyar sportolók a világelithez tartozó versenyzőkkel készültek közösen, így az orosz, az üzbég és az azerbajdzsáni válogatottal.

Az edzőtáborban ott volt az rg nagyasszonya, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kanajeva, valamint legnagyobb hazai riválisa, a szintén világbajnok Darja Kondakova is. A tengerparti edzőtábor futással és úszással kezdődött, a balettórát követően pedig  komppal mentek át az rg-sek Korcula szigetére, ahol külföldi szakemberek irányították a teremben az edzéseket. A magyarokat a válogatott szövetségi kapitánya, Berek Irina kísérte el.

„Napi nyolcórás edzésekkel, keményen készülünk a szeptemberi világbajnokságra, ahol még a régi gyakorlataimmal indulok. Nagyon jó volt olimpiai és világbajnokokkal tíz napot együtt tölteni, sokat fejlődtünk" – nyilatkozta Vass Dóra, aki az ősztől már „universiade-jelölt" is, hiszen pont az edzőtábor alatt tudta meg, hogy felvették a Budapesti Gazdasági Főiskolára.

Legfrissebb hírek

Folytatja pályafutását Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó

Torna
2025.02.24. 17:00

Négy évre eltiltották a honfitársát olimpiai kvótához segítő ritmikus gimnasztika-bírót

Egyéb egyéni
2025.02.07. 12:13

Eltiltották az azeri rg-edzőt, aki azóta sportminiszter-helyettes

Torna
2025.01.10. 18:11

Wiesner Hanna három aranyérmet nyert a ritmikus gimnasztika ob-n

Egyéb egyéni
2024.10.20. 21:26

Negyedik lett az MTK Budapest és Pigniczki Fanni az egyesületi rg-vb-n

Torna
2024.10.01. 16:52

Három magyar indul az rg egyesületi vb-n

Egyéb egyéni
2024.09.25. 11:54

Nagy volt az öröm – az éremátadó után megkérték a ritmikus gimnasztikázó kezét – videó

Párizs 2024
2024.08.11. 14:39

Párizs 2024: kínai siker a kéziszercsapatoknál

Párizs 2024
2024.08.10. 16:24
Ezek is érdekelhetik