„Ki adott magának erre engedélyt?"
„Senki. Miért kellene kérnem? Már nem azokat az időket éljük."
A fenti párbeszéd 1992-ben játszódott le. A Magyar Sakkszövetség egyik funkcionáriusában előjöttek a nem is olyan régi reflexek, melyek szerint egyénieskedésről szó sem lehet, a párt nem engedi az önállóságot. A dorgálás persze hatástalan maradt, alighanem az illető is azonnal rájött, hogy a megfélemlítés többé nem működik.
Nagy László évekig szolgált a katonaságban kémiatanárként, századosi rangban, de a kommunista éra bukását látva eldöntötte, nem szolgálja tovább a régi rendszert, s inkább régi szenvedélyével, a sakkal kíván foglalkozni. Azon belül is a versenyszervezéssel. „Egyre többet kellett dolgozni. Ez persze még nem lett volna baj, csakhogy a javadalmazás maradt a régi, s a felettesek sem teremtettek túl jó légkört. Mondtam, hogy köszönöm, ebből elég, hagyjuk békén egymást! Ekkor harmincnégy éves voltam."
De hogyan vágjon bele? Nagy László egy világszerte egyedülálló, havi rendszerességű tornasorozatot képzelt el, amelyhez rengeteg szereplőre és persze pénzre volt szüksége. „Sok sakkozót ismertem. Már akkoriban a kapcsolattartó személyek, telefonszámok, levélcímek megszerzése volt az egyik hobbim. A nyolcvanas években Csonkics Tünde szervezett versenyeket, láttam, hogy milyen jók, és én is kedvet kaptam hozzá. Előttem volt egy példa, láttam, hogy milyen hibákat nem szabad elkövetni. Csonkics például ad hoc szervezett, a versenyek végén nem tudta megmondani, mikor lesz a következő. Ráadásul ő csak az első napokon volt ott a helyszínen, utána az egészet ráhagyta a nyelveket alig beszélő versenybírójára. Ez sok gondot okozott."
„Ha emberekkel dolgozol, meg kell kérdezni őket a problémáikról, tudsz-e segíteni valamiben. Rengetegen jönnek hozzám, hogy « Beszél ön németül, angolul? Segítene fogorvost találni? Szeretnék venni egy pénztárcát, mit tanácsol?» a versenyzők sakkon kívüli problémáinak megoldása is fontos, hogy megfelelő környezetet, hangulatot teremtsünk, s hogy máskor is szívesen jöjjenek vissza. Aki jó szolgáltatást ad, túléli!"
A kezdeti sikerek, a profi munka hatására 1993-ban Nagy László szerződést kötött az Expressz újsággal, és ez már a kicsit merészebb álmok megvalósítását is lehetővé tette. „Egy szép napon megkeresett egy menedzser, Máthé Gáspár. Mondta, hogy itt van egy tehetséges srác, kétezer-négyszázhúsz körüli az értékszáma, szívesen játszana, de sajnos nem tudják kifizetni a nevezési díjat. Mondtam, rendben van, de hozza el a lakásomra, látni szeretném a gyereket."
„Ő volt Lékó Péter. Megkérdeztem tőle: »Komolyan hiszel benne, hogy nagymester leszel? Érzed magadban az erőt?« Azt mondta, igen, teljesen biztos benne. Erre azt válaszoltam neki: »Rendben, adok neked két versenyt ingyen, s ha nagymester leszel, visszaadod a pénzt.« Nagyon korrekt volt, kamatokkal együtt kifizette az összeget."
Az Első Szombatnak szép lassan híre ment, és olyan, ma már világhírű játékosok ültek asztalhoz a „nagylacikon", mint Polgár Zsófia, a legjobb azeri, Tejmur Radzsabov, az olaszok első számú klasszisa, Fabiano Caruana, a románok Európa-bajnoka, Liviu Dieter Nisipeanu, az amerikai rangelső Hikaru Nakamura, a magyarok közül pedig Berkes Ferenc, Ács Péter vagy Rapport Richárd. Egyszer egy norvég kisfiú is…
Magnus Carlsen és családja épp éves szabadságát töltötte, vagyis körbeutazta Európát, hogy a 13 éves tehetség versenyeken vehessen részt. Így jutottak el Budapestre 2003 decemberében.
Ez tökéletesen jelzi az Első Szombat elismertségét. Carlsen akkoriban még nem számított világsztárnak, de mindenki biztos volt abban, hogy a tehetséges srác az élvonalban köt ki. Profi menedzsmentje választhatott volna más tornát is arra az időszakra, de híre miatt az Első Szombatra esett a választás.
Világhírű verseny ide vagy oda, a sorozatot ma sem árasztja el a pénz. „Az adóterhek, teremdíjak és a többi járulékos költség emelkedése miatt már azoktól is elkérem a nevezési díjat, akik csak júliusban vagy augusztusban akarnak játszani. Szerencsére a helyszínt biztosító Magyar Sakkszövetség rugalmas, azt mondják, hogy jó, majd fizetsz, ha tudsz."
Bár a pénzügyi problémák szinte állandóak, a megszűnés sohasem fenyegette az Első Szombatot. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a megnövekedett terhek miatt Nagy László új helyszín és tehetősebb szponzor után néz. „Közölni fogom a szövetséggel, hogy ha nem viszik lejjebb az árakat, elmegyek. Vannak kedvező ajánlataim. Emellett elképzelhető, hogy az egészséges élelmiszerek forgalmazásával foglalkozó cég, a kecskeméti Goldlife jelentős segítséget nyújt a közeljövőben."
„Jelen pillanatban nem tudom, miként alakul az Első Szombat sorsa, de abban biztos vagyok, hogy a sorozat száz év múlva is élni fog!"