Szumó: tizenöt éves, 145 kiló a japánok nagy reménysége

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.03.09. 12:41
Tizenöt éves iskolásfiútól remélik a japánok, hogy a sok éves böjt után újra lesz hazai jokozunája, azaz japán nagybajnoka a szumónak.

 

A 193 centiméter magas és 145 kilogrammal mérlegelő Tacu Rjója első profi versenye – tervei szerint – a hétvégén kezdődő oszakai torna lesz.

A Japán Szumó-szövetség kedden arról számolt be, hogy Tacu túl van első egészségügyi vizsgálatán, és amennyiben a további tesztek is kielégítő eredményekkel zárulnak, a fiú harcolhat Oszakában.

"A célom, hogy hat-hét éven belül jokozuna váljon belőlem – nyilatkozta Tacu. – Igazi bajnok akarok lenni."

A középiskolai versenyt már nyert Tacu méreteiben utolérte példaképét, a mongol születésű Hakuhót, a jelen egyetlen aktív jokozunáját, akinek 152 kilogrammos testsúlyához 192 centiméteres magasság társul.

A sok ezer éves ősi küzdősport pártolói az eddigi utolsó japán jokozuna, Takanohana 2003-as visszavonulása óta kétségbeesetten keresik azt a szumóst, aki képes nagybajnokuk nyomdokaiba lépni.

Legfrissebb hírek

Tizenegy magyar versenyző szerepel a thaiföldi szumó-vb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Szon Hung Min remekelt az amerikaiak ellen

Minden más foci
2025.09.07. 13:22

A japánok és az olaszok is a négy között a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.03. 17:19

Japán ezúttal nem tudta megnehezíteni a szerbek dolgát – itt a további program!

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:01

A japánok meglepetést okoztak a férfi vízilabdatornán a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.16. 09:22

A görögöké lett a második hely a magyar női vízilabda-válogatott csoportjában

Vizes vb 2025
2025.07.15. 10:06

Varga Zsolt: Nehezebb csak a videók alapján felkészülni a speciális japán stílusra

Vizes vb 2025
2025.07.14. 10:52

A magyar női vízilabda-válogatott húsz góllal verte meg Japánt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.13. 05:50
Ezek is érdekelhetik