Az Aján Tamás vezette IWF azért folyamodott a szigorú büntetéshez, mert 2009-ben három iráni versenyző bukott le.
Szombaton az indiaiakra róttak ki hasonló nagyságú összeget, miután tavaly hatan szolgáltattak pozitív mintát - közülük egy örökös, öt pedig négyéves eltiltást kapott.
„Az IWF-et sokkhatásként érték az indiai és iráni doppingesetek – mondta az MTI-nek kedden Aján Tamás. – Ugyanakkor nem elég a versenyzőket felfüggeszteni, hanem az őket segítő edzőket, orvosokat is meg kell büntetni. Az érintett szövetségeknek ezenkívül egy nagyobb összeget is be kell fizetniük, mivel ennek óriási visszatartó ereje van. Mindkét szövetség elfogadta a bírságot, a befolyó pénzt pedig természetesen a doppingellenes küzdelemben használjuk fel. Az IWF saját költségén két-háromhetente ellenőröket küld Iránba és Indiába."
A bírságot korábban túlzottnak tartó indiaiaknak péntekig kell elkezdeniük a törlesztést, különben nem vehetnek részt az aznap Bangladesben kezdődő Dél-ázsiai Játékokon.