Lósport: Overdose húszezer ember előtt futhat vasárnap

Vágólapra másolva!
2009.04.15. 06:38
Címkék
Nincs veszélyben Overdose indulása a vasárnapi OTP-Hungária Nagydíjon, és a magyar csodaló ott lesz a Kincsem Parkban, ahová közel húszezer ember várnak a szervezők.
Az esemény keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az eddigi 11 galoppfutamán veretlen négyéves csődör a legutóbbi patkolását követően az első két lábára érzékeny volt, ám egy hét kényszerpihenő után már tudott edzeni, így semmi akadálya sincs, hogy rajthoz álljon a vasárnapi fővárosi viadalon. A szervezők tájékoztatása szerint óriási érdeklődés övezi Overdose – várhatóan utolsó magyarországi – futását, a díjtalan belépésnek is köszönhetően akár húszezer ember is kilátogathat a Kincsem Parkba. Hasonlóra 1963-ban volt példa a legendás Imperiál versenyzésekor.A vasárnapi program 14 órakor kezdődik, 10 futamot tartanak, s a legnagyobb érdeklődéssel várt verseny a kilencedik lesz. Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: Overdose győzelme szinte borítékolható – persze bármi megtörténhet –, hiszen Európából nem igazán mernek kiállni ellene a riválisok.
Legfrissebb hírek

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
2025.07.07. 07:24

Oriental Star nyerte meg a 103. Galopp Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2025.07.06. 19:27

A favorit Freya T Boko nyerte meg a 111. Ügető Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:44

A versenyek versenyén mindössze két és fél perc a világ

Egyéb egyéni
2025.07.05. 08:43

Kilenc induló a szombati Magyar Ügető Derbyn és tizenhárom a vasárnapi Magyar Galopp Derbyn

Egyéb egyéni
2025.07.01. 14:47

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
2025.05.10. 10:06

Szombaton tartják a másfél évszázados Kentucky Derbyt, az Egyesült Államok legrégebbi sportversenyét

Egyéb egyéni
2025.05.03. 19:18

Október első hétvégéjén rendezik az idei Nemzeti Vágtát

Egyéb egyéni
2025.04.29. 09:56
Ezek is érdekelhetik