Amikor nem (csak) a pályán születnek az emlékezetes alakítások

MARTONOSI ÁRPÁDMARTONOSI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2009.03.02. 10:58
Címkék
A rádió elterjedésével a sporteseményeket közvetítő kommentátorok hangja és munkássága szerves részévé vált a különféle mérkőzéseknek, versenyeknek, és bár a tévé megjelenése óta a sportkedvelők már nem szorulnak rá, hogy valaki a pálya széléről elmesélje a történéseket, riporterek nélkül bizony sok legendás vagy kevésbé legendás összecsapás lett volna sokkal szürkébb. A „mikrofonos emberek” rendkívül változatos közvetítés stílusát és emlékezetes alakításait a technika megőrizte az utókornak, az internetnek hála pedig ezeket újra és újra meghallgathatjuk. Ezúttal a világhálón található kommentátori „őrültségekből” szemezgettünk.
Néha a kommentátor is elveszti a fejét a pálya szélén
Néha a kommentátor is elveszti a fejét a pálya szélén
Fotó: Action Images
Néha a kommentátor is elveszti a fejét a pálya szélén
Néha a kommentátor is elveszti a fejét a pálya szélén
Néha a kommentátor is elveszti a fejét a pálya szélén
Fotó: Action Images
Néha a kommentátor is elveszti a fejét a pálya szélén

Mint ahogy a különböző földrajzi régiókban, földrészeken más-más stílusú futball a jellemző, a kommentátorok habitusa, közvetítési stílusa is eltérő az egyes területeken. Nem meglepő módon az olasz riporterek a hevesebb vérmérsékletűek közé tartoznak. Közülük kettőt emeltünk ki, a Milanért rajongó Tiziano Crudelit és a Roma-szimpatizáns Carlo Zampát.

Crudeli leghíresebb alakítása a 2004. február 21-én lejátszott Milan–Inter derbihez fűződik, amikor is az Inter a félidőben még 2–0-ra vezetett, a vége azonban 3–2 lett a „hazaiaknak”.

MILAN–INTER 3–2 (Tomasson 56., Kaká 57., Seedorf 84., ill. Sztankovics 14., C. Zanetti 40.)



Akinek ennyi nem lett volna elég a 66. életévében járó úriemberből, annak íme, egy bővebb összeállítás róla:

BEST OF TIZIANO CRUDELI



Amíg Crudelit a Milan elkényeztette az utóbbi másfél évtizedben (bajnoki címek és BL-győzelmek), addig Carlo Zampának majd’ húsz évet kellett várnia a Roma újabb bajnoki elsőségére, így érthető, hogy a 2000–2001-es szezon utolsó fordulójában a Roma–Parma találkozón teljesen önkívületi állapotba került, amikor a 77. percben Bati-Bati-Bati-…-Bati-Batigol, azaz Gabriel Omar Batistuta belőtte a mindent eldöntő gólt (3–1-re nyertek a „farkasok”, ezzel két ponttal megelőzték a második helyen végző Juventust).

ROMA–PARMA 3–1, BATISTUTA GÓLJA CARLO ZAMPA HANGJÁVAL



Ha már Zampa és Roma, akkor mindenképpen helye van legalább egy római rangadónak. A legendás riporter – akinek több jelenlegi vagy korábbi Roma-játékos köszönheti a becenevét, mint például a Kisrepülőként is ismert Vincenzo Montella (Top Gun), Batistuta (Oroszlánkirály), John Carew (Gulliver), Emerson (Puma), Walter Samuel (a Fal), Aldair (Pluto) vagy Antonio Cassano (Pán Péter) – 2007. október 31-én is „hozta magát”, naná, hiszen a Roma 3–2-re nyert a Lazio ellen.

ROMA–LAZIO 3–2, CARLO ZAMPÁVAL ÉS A THE WHITE STRIPESSZAL



Az Inter- és Lazio-szimpatizánsoktól utólagosan is elnézést kérünk, hogy számukra fájó mérkőzések kerültek be összeállításunkba.

Egy félszigettel odébb, Spanyolországban is akadnak megsüvegelendő játékos- és riporteri teljesítmények. 1986-ban Diego Maradona angolok ellen lőtt gólja után nem sokan gondolták volna, hogy valaha, valakinek sikerül még hasonlót szereznie. Nos, Lionel Messinek a Getafe elleni Spanyol Kupa-elődöntőn sikerült, amit a riporter nem hagyott szó nélkül.

BARCELONA–GETAFE 5–2, MESSI Á LA MARADONA



Zinedine Zidane ugyan nem „melózott” annyit a gólja előtt, mint az ősi rivális argentin klasszisa, az az egy mozdulata azonban nemigen sikerülhetett volna tökéletesebbre a 2002-es BL-döntőn a Leverkusen ellen. A kommentátorok ezúttal sem némán szemlélték az eseményeket. Variációk egy témára. Döntsék el önök, melyik a jobb!

REAL MADRID–LEVERKUSEN 2–1, ZIDANE GYŐZTES GÓLJA I.



REAL MADRID–LEVERKUSEN 2–1, ZIDANE GYŐZTES GÓLJA II.



A sportriporterek egy ugyancsak figyelemre méltó csoportját az arab kommentátorok alkotják, akik sajátos módon követik az eseményeket. Ha valaki a Manchester United–Arsenal alábbi találkozóján elaludt volna, akkor Wayne Rooney góljánál biztosan felébredt, ha ezt az úriembert hallgatta.

Ez volt egyébként Rooney MU-mezben lőtt első bajnoki gólja, a „vörös ördögök” pedig ezzel a győzelemmel szakították meg az Arsenal 49 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatát.

MANCHESTER UNITED–ARSENAL 2–0, ROONEY KEGYELEMDÖFÉSE



Maradva a keleti módinál, érdemes még megtekintenünk „Péter” Crouch szenzációs találatát, amely nem kevésbé szenzációs körítést kapott.

LIVERPOOL–GALATASARAY 3–2, CROUCH OLLÓZÓS GÓLJA



Mielőtt még bárki azt hinné, hogy hasonlóra csak a déli népek képviselői vetemednek, eláruljuk, hogy bizony a visszafogottabbnak ismert északi nációk között is akadnak, akik nem rejtik véka alá érzelmeiket egy-egy esetnél. Az Everton–Arsenal összecsapás az utolsó percig 0–0-ra állt, amikor jött Andy Johnson, s a riporter hangja egész magas tartományokat járt meg ezt követően. Egy apró technikai trükknek köszönhetően mindezt gyorsítva és lassítva is élvezhetjük.

EVERTON–ARSENAL 1–0, ANDY JOHNSON GYŐZTES GÓLJA



Alan Rough és Ewen Cameron már gólt kiáltott a Skócia–Norvégia vb-selejtezőn (0–0), azonban csalódottan kellett tudomásul venniük, hogy Chris Iwelumónak sikerült kihagynia a kihagyhatatlant.

SKÓCIA–NORVÉGIA 0–0, IWELUMO CSAK CENTIKKEL LŐTT MELLÉ



Hollandia, pipa, bódulat. Ezt a három dolgot együtt említve nem biztos, hogy mindenkinek egy nyári nap jut eszébe 1998-ból, pedig a németalföldi ország lakosságának jelentős részének okozott földöntúli boldogságot Dennis Bergkamp, amint pazar gólt lőtt a jobb felső sarokba Argentína ellen, amellyel a narancsmezesek 2–1-re megnyerték a franciaországi vb negyeddöntőjét. Még nagyobb élményben lehetett részük azoknak, akik Jack van Gelder rádióriporter közvetítését hallgatták eközben.

HOLLANDIA–ARGENTÍNA 2–1, BERGKAMP GYŐZTES GÓLJA



Egy-egy gólra sokféleképp lehet reagálni, néhány riporter nemes egyszerűséggel dalra fakad. Így tett az argentin Juan Manuel Pons is, miután Thierry Henry még Arsenal-játékosként megszerezte a háromból a második találatát a Liverpool ellen 4–2-re megnyert bajnokin.

ARSENAL–LIVERPOOL 4–2, HENRY 2. GÓLJA



Egy másik francia játékos, Mikael Silvestre is kihozta az énekest a riporterből. A védő ugyancsak a Liverpool ellen volt eredményes, ráadásul kétszer is. Íme a második gólja:

MANCHESTER UNITED–LIVERPOOL 2–1, SILVESTRE MÁSODIK GÓLJA



A labdarúgással kapcsolatos videókat zárja egy magyar gól, amely után egy ország ünnepelte Béla királyt. Gyanítjuk, Hajdú B. István sem bánná, ha ilyen okból kifolyólag liftezne a hangja a jövőben még jó néhányszor.

ZTE–MANCHESTER UNITED 1–0, KOPLÁROVICS BÉLA GYŐZTES GÓLJA



No de nem csak futballmeccseken produkálnak érdekes pillanatokat a találkozót közvetítők, hanem más sportágakban is. Ilyen például a kézilabda, nemegyszer ott is pokoli izgalmas hajrában dől el egy-egy mérkőzés. A Dánia–Izland vb-negyeddöntő pontosan beleillik ebbe a sorba, a 2007-es tornán ugyanis egy perc sem volt már hátra a hosszabbításból, amikor az izlandiak 41–40-re vezettek. Hiába, mert Dánia fordított, a riporterpáros pedig ordított.

DÁNIA–IZLAND 42–41, A DRÁMAI UTOLSÓ EGY PERC



Még ennél is kevesebb idő (2.1 másodperc) volt hátra 2004-ben a Los Angeles Lakers–Detroit NBA-nagydöntő második mérkőzéséből, amikor a Pistons 89–86-ra vezetett. Jött azonban Kobe Bryant, és elsüllyesztett egy hárompontost a vendégek gyűrűjében, hogy aztán a hosszabbításban a Lakers megnyerje a találkozót. Az már más kérdés, hogy végül a Detroit 4–1-re megnyerte a párharcot. A Kobe-tripla mindenesetre nem mindennapi reakciót váltott ki a spanyolajkú kommentátorból.

L. A. LAKERS–DETROIT PISTONS 99–91 – H.U., KOBE BRYANT HOSSZABBÍTÁST ÉRŐ TRIPLÁJA



Eric Moussambani nevét a 2000-es olimpián az egész világ megismerte. Az Egyenlítői Guineából érkező fiú a 100 méteres gyorsúszás egyik előfutama után egy csapásra hőssé vált azzal, hogy nem fulladt bele a sydneyi uszoda medencéjébe. A majd’ kétperces drámát Knézy Jenő kommentálta, s ezzel a legendás riporter egy addig kevésbé ismert arcát is megismerhettük.

2000 SYDNEY, 100 MÉTER FÉRFI GYORS – ELŐFUTAM, ERIC, AZ ANGOLNA



Az angolna becenevet kiérdemlő Moussambani úszása nem okozott túlzott izgalmakat (az életéért azért aggódtunk kicsit), a pekingi olimpia 400 méteres férfi gyorsúszásának döntője viszont annál többet. Az utolsó métereken a riporter olyan artikulálatlanul üvöltött, hogy néhány szavát nem is lehetett érteni.

2008 PEKING, 400 MÉTER FÉRFI GYORS – DÖNTŐ, PAK TAE HVAN



A sort pedig zárja egy olyan videó, amelyen a 80-as évek végén, a 90-es évek elején elkövetett magyar riporteri bakik láthatók.

TELESPORTOS BAKIPARÁDÉ



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik