Lósport: Overdose Budapesten is kezdheti az idei szezont

Vágólapra másolva!
2009.02.18. 14:29
Címkék
Akár Budapesten is kezdheti a 2009-es szezont Overdose, a magyar „csodaló”, amely az eddigi 11 galoppfutamán veretlen maradt.
Ribárszki Sándor, a négylábú trénere az MTI-nek elmondta, hogy a tervek szerint április 19-én a Kincsem Lovasparkban Magyarországon még nem látott összdíjazású versenyre kerül sor. „Overdose csupán akkor áll rajthoz, ha összejön a megfelelő összdíjazás, mert aprópénzért nem fog elindulni csak azért, hogy Magyarországon fusson. De a jelek arra utalnak, hogy létrejön a verseny, és akkor 2009-ben itt látható majd először Overdose. Amennyiben mégsem sikerül tető alá hozni a futamot, akkor Münchenben szerepel majd” – nyilatkozott a szezonkezdetről Ribárszki. A tréner kifejtette, hogy a részletes program még nincs meg, mert a versenyszervezők általában csak február végére véglegesítik a rendezvényeket, így akkorra lehet majd összeállítani pontosan a négyéves csődör "órarendjét" is. Ami még biztos, hogy májusban három angliai viadalon méreti meg magát. „A májust Angliában tölti Overdose. A tervek szerint egy keddi versenyen indulna, majd rögtön az azt követő szombaton ismét, de akkor csak abban az esetben, ha tökéletes a regenerálódása. Később még egy futamon részt venne a szigetországban” – mondta Ribárszki. Overdose-t egyévesen 3000 euróért vette meg a gazdája, jelenlegi értékét viszont már több mint egymillió euróra becsülik. Eddig 11 futamon győzött, s a híres párizsi viadalon is elsőként ért célba, a futamot azonban leintették, mert egyik riválisa beragadt a rajtgépbe. A megismételt futamon Overdose már nem indult el.
Legfrissebb hírek

Lovasünnep, kiélezett futamok és német ló győzelme az év versenyén

Egyéb egyéni
2025.07.07. 07:24

Oriental Star nyerte meg a 103. Galopp Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2025.07.06. 19:27

A favorit Freya T Boko nyerte meg a 111. Ügető Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2025.07.05. 19:44

A versenyek versenyén mindössze két és fél perc a világ

Egyéb egyéni
2025.07.05. 08:43

Kilenc induló a szombati Magyar Ügető Derbyn és tizenhárom a vasárnapi Magyar Galopp Derbyn

Egyéb egyéni
2025.07.01. 14:47

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
2025.05.10. 10:06

Szombaton tartják a másfél évszázados Kentucky Derbyt, az Egyesült Államok legrégebbi sportversenyét

Egyéb egyéni
2025.05.03. 19:18

Október első hétvégéjén rendezik az idei Nemzeti Vágtát

Egyéb egyéni
2025.04.29. 09:56
Ezek is érdekelhetik