Utánpótlás: Héraklész-gála pénteken az Uránia moziban

Vágólapra másolva!
2009.01.22. 11:14
2002 óta immár hagyománnyá vált, hogy az esztendő elején ünnepség keretében jutalmazzák az előző évben legnagyobb sikereket elérő utánpótláskorú sportolókat. Az idei 55 kitüntetett között többen a pekingi olimpián, illetve felnőttvilágversenyen is eredményesen szerepeltek. Az államilag finanszírozott Héraklész-program révén jelenleg 20 olimpiai sportágban mintegy 1900 sportoló kap támogatást.
A díjazottak személyére előző évi eredményességük alapján a sportági szakszövetségek tettek javaslatot, a fiatalok mellett edzőik is elismerésben részesülnek.A NUSI Utánpótlás-nevelési Igazgatósága által szervezett gálán pénteken az Uránia Nemzeti Filmszínházban 20 sportág legjobbjai lépnek – ezúttal nem pályára, hanem – színpadra.
Legfrissebb hírek

Birkózás: három ötödik hely a lányoktól az újvidéki U23-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Ökölvívás: három bronzérem a fiúktól az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Kőnig Gábor: Jó játékosokat és kiváló karaktereket szeretnék nevelni

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
9 órája

Cselgáncs: „A kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét” – Neu Gábor

Utánpótlássport
2025.10.23. 15:44

Ökölvívás: két magyar is elődöntőbe jutott az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.22. 21:02

Birkózás: Józsa megsérült, és ötödik lett az U23-as vb-n

Utánpótlássport
2025.10.22. 19:24

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34
Ezek is érdekelhetik