Angol sportolókat készítenek fel magyar edzők a londoni olimpiára

Kajak-kenuban két aranyat nyertünk Pekingben. De mennyit nyerhettünk volna, ha rend van a sportágban? A kajakos edző, Sári Nándor hat számban készítette fel tanítványait, s legalább három aranyat várt. Ő volt a Kovács Katalin, Janics Natasa páros edzője is. Janics egyéniben Vécsi Viktorral, a kenus olimpiai bajnok Vajda Attila edzőjével készült.

A Norvégiában például Knut Holmann-nal csodát tevő Bakó Zoltán trenírozta négyes (Sík Márton, Beé István, Vereckei Ákos, Bozsik Gábor) csupán ötödik lett. Kammerer Zoltán úgy jött vissza, ahogyan kiment, azaz háromszoros olimpiai bajnokként, de dobogós helyezés nélkül. Meg is jegyezte, talán jobb lett volna, ha Sári nem osztja meg figyelmét tanítványai között. A női négyes (Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics Natasa) ezüstje papírformának mondható. Fábiánné Rozsnyói Katalin pedig nem fogadta Sári köszönését…



A jelenleg 52 éves Simon Miklós gyermekkorától a víz és a kajak vonzásában élt. Ifiként párosban Eb-második, négyesben -bronzérmes volt, de felnőttszinten nem jöttek az eredmények. Jött viszont a legendás szakember, Füzesséry Gyula, aki akkoriban a KSI kajak-kenu szakosztály vezetője volt, hogy legyen edző.

Tréneri karrierje így kezdődött, majd 1999-ben tanítványai, Paksy Tímea és Rácz Zsuzsa az ifi vb-n párosban elsők lettek. Kozák Danuta és Szabó Gabriella, Peking ezüstérmesei is nála lettek ifi világ- és Európa-bajnokok. Legnagyobb sikerét Benedek Dalmával érte el, aki felnőtt világ- és Európa-bajnok lett egyéniben. Majd az aranyérmes csatlakozott Fábiánné csoportjához…

Simont 2007. január 1-jétől 2009. március 31-éig szerződés köti az angol szövetséghez, sőt a jelenlegi állás szerint a következő olimpiai ciklust is Angliában tölti mint a brit női válogatott szakágvezetője.

– A pekingi olimpia után Magyarországon miért nem pályázott valamelyik posztra?
– Szívem mélyén vártam, hogy valaki megkérdezi, jönnék-e a lányok mellé, de ez nem történt meg.

– Kire gondolt?
– Elsősorban a sportági vezetőkre, de a versenyzőkre, azaz a lányokra is.

– Azért nem szerencsés, ha a sportoló mondja meg, ki legyen az edzője.
– Nem a lányok döntenek, de jólesett volna a bizalom. Mivel senki sem keresett meg, azt a következtetést vontam le, hogy itthon nincs szükség rám.

– A lányok közül kitől várt megkeresést?
– Akár Janics Natasától, akár Kovács Katitól. Natasával beszéltem is erről, de ő korábbi edzőjénél folytatta.

– A sportág egyik fellegvárából érkezni Angliába nem rossz ajánlólevél.
– Ez valóban sokat számított, ám fenntartásaik is voltak, úgyhogy a legjobb recept a beilleszkedésre a bizonyítás volt.

– Ugyanakkor a magyarországi viszonylagos ismertséghez képest – a sikereknek köszönhetően időnként az edzők is reflektorfénybe kerülnek – odakint szinte ismeretlen.
– Lehet, de egzisztenciát tudok teremteni a családomnak, gyermekeim Angliában tanulnak és kajakoznak, s ez legalább olyan fontos, mint az anyagi megbecsülés. Ráadásul Magyarországon, finoman fogalmazva, nem csak az eredmények kapcsán kerülhetnek fókuszba a szakemberek.

– A rivalizálásra gondol?
– Igen, amelyben valódi és vélt sérelmek keverednek. S az olimpia évében ebből otthon volt bőven. Ez is távozásra késztethet embereket.

– Említette, hogy a gyermekei kajakoznak. Milyen színekben állnak rajthoz?
– Még az is lehet, hogy brit színekben.

– Nem tartja ellentmondásosnak – bár van hasonló példa: a Buday család –, hogy az egyik legnagyobb hagyományú magyar sportág magyar edzőjének gyermekei nem magyar színekben versenyeznek?
– Lányom tizenkét, fiam tizennégy éves. Nem az a fontos, hogy ifiként milyen csapatban indulnak. Azt szeretném, hogy magyar színekben legyenek olimpiai indulók.

– Vállalna ismét magyarországi munkát?
– A londoni olimpiáig nem. Itt most mindent megtesznek a sikeres rendezés érdekében, a britek a lehető legeredményesebben szeretnének szerepelni. Kajak-kenuban is főállású edzők dolgoznak, pedig korábban ez nem volt divat. De nem bújok ki a kérdés alól: a válaszom igen, ám úgy érzem, joggal tarthatom magam az egyik legeredményesebb kajakedzőnek, így ha váltok, a nekem megfelelő szinten szeretnék dolgozni.



A sport nyert a lottón

Németh Istvánnak egy olimpiai bajnok és egy olimpiai ezüstérmes tanítványa van a női szakágban – Angliában. A szakember angol színésznőt vett feleségül, a házaspár kint telepedett le, s mivel Németh még Magyarországon öttusaedzői képesítést szerzett, társadalmi munkában fiatalokkal kezdett foglalkozni – hogy valamivel lekösse magát.

– A mai eredmények ismeretében az ön szakértelme vagy a célirányos finanszírozási rendszer hiányzott az angol női öttusából?
– Az 1996-os olimpiai kudarc után, amikor is a britek csak egy olimpiai aranyat nyertek, evezésben a Steven Redgrave, Matthew Pinsent kormányos nélküli kettes révén, a konzervatív kormány a lottóból – amely a totóval ellentétben állami kézben van – befolyó pénzeket a sportba fektette, s ez a jelenlegi eredmények ismeretében mérföldkövet jelentett. Ami az én szakértelmemet illeti: tanítványaim első sikere az 1993-as junior vb-n a váltóban elért ezüstérem volt – tehát már 1996 előtt is voltak eredményeim. Az viszont tény, hogy akkortól lettem főállású edző, s a körülmények is ugrásszerűen javultak.

– Elemezzük Martinek mondatát! Mit jelent, hogy ugródeszkák lettünk? A magyar edzőknek van referenciájuk, ezért kint könnyű elhelyezkedniük?
– Igen, a magyar öttusának híre van.

– De önnek itthon nem volt híres tanítványa.
– Ez igaz, de ilyenkor a sportág megítélése számít, amibe az edzői kar is beletartozik. S őszintén: annak mekkora kockázata van, ha Angliában, társadalmi munkában egy magyar edző elkezd dolgozni? Semekkora. De általában igaz a megállapítás.

– Sok edzőnk dolgozik külföldön. Ez azért van, mert úgymond sok az eszkimó és kevés a fóka, magyarán egyre kevesebb a tanítvány?
– Magyarországon valóban egyre kevesebben választják ezt a sportágat, míg másutt egyre népszerűbb. Sok magyar dolgozik külföldön, mert a régi iskolarendszerből kikerülő szakembergárda szinte garancia a sikerre. Hangsúlyozom, a rendszerváltozás előtti iskolarendszerről beszélek, mert a kilencvenes évek közepétől megszűnt a sport állami támogatása, ergo a szakemberképzésre sem jut annyi, mint korábban. Mintha megfordult volna a helyzet: nyugaton rájöttek: ha igénylik az eredményességet, akkor az állami támogatás nélkülözhetetlen, míg a magyar sport a pénzmegvonás következtében elveszíti a gyökereit.

– Arról beszélni sem kellene, hogy nem tudjuk megfizetni az edzőket…
– Nem tudom, hogy a különböző tisztségeket betöltő szakemberek mennyit keresnek, azt viszont igen, hogy – mondjuk így – az egyszerű edzők nem keresnek rendesen, s gyakran másodállásban dolgoznak.

– Hazajönne Magyarországra?
– Munkaügyben nem foglalkozom a gondolattal.

– Miért nem?
– Kiküzdöttem a magam helyét Angliában. A női szakág sikeres, érzem a bizalmat. Annak alapján, amit hallok, fel sem vetődik bennem, hogy elinduljak. Ki örülne nekem otthon? Persze az édesanyámon és az édesapámon kívül. Nincs is elég versenyző, Angliában csak én 12 öttusázót készítek fel.