Asafa Powell idénykezdésére június végéig várni kell

Vágólapra másolva!
2008.04.30. 18:23
A férfi 100 méteres síkfutás világcsúcstartója, Asafa Powell újabb sérülést szenvedett, ezért a sprinter idénykezdése tovább csúszik a vártnál. A jamaikai sprinter hazája bajnokságán, júniusban állhat majd ismét rajtgépbe.
Asafa Powell most elkeseredett, de a kínaiak látni fogják őt augusztusban
Fotó: Action Images
Asafa Powell most elkeseredett, de a kínaiak látni fogják őt augusztusban
Asafa Powell most elkeseredett, de a kínaiak látni fogják őt augusztusban
Fotó: Action Images
Asafa Powell most elkeseredett, de a kínaiak látni fogják őt augusztusban

A 25 éves Powell a hírek szerint fekvenyomás közben szenvedett mellizom-húzódást. Powellnek ez már a második szerencsétlen sérülése idén. Februárban otthonában szenvedett balesetet, amikor elesett a lépcsőn és csúnyán felsértette térdét.

A mostani húzódás késlelteti idénykezdését, de nem akadályozza felkészülését az augusztusi pekingi olimpiai játékokra. Az atléta ügynöke is ezt erősítette meg, Paul Doyle elmondta: június végétől számítanak úgyis a versenyek.

Powell így kihagyja a dohai és az oslói versenyt, de a június végi jamaikai bajnokságon már visszatérhet.

Doyle a versenyzőről elmondta, hogy Powell rendkívül csalódott. „Szeret versenyezni, de most megértette, az a legfontosabb, hogy az olimpiára tökéletes állapotban legyen.”

„Ha most siettetnénk a visszatérését, fennállna a veszély, hogy később - akár a nyáron - megint megsérül.”

Asafa Powellt a tavalyi, oszakai világbajnokságon a legfőbb esélyesek között tartották számon. Akkor - addigi legjobb versenyeredményét elérve - harmadik helyen végzett a 100 méteres döntőben. Csupán az amerikai Tyson Gay és a bahamai Derrick Atkins végzett előtte.

Powell egy héttel később az olaszországi Rietiben rendezett Grand Prix selejtezőjének második futamában repesztett új 9.74-es világcsúcsot. Ezzel átadta a múltnak a saját maga és Justin Gatlin által tartott 9.77-es rekordot, amely mintegy két évet élt meg.

A FÉRFI 100 M-ES VILÁGCSÚCS FEJLŐDÉSE

9.93 Calvin Smith (amerikai) 1983.07.03., Colorado Springs
9.92 Carl Lewis (amerikai) 1988.09.24., Szöul
9.90 Leroy Burrell (amerikai) 1991.06.14., New York
9.86 Carl Lewis (amerikai) 1991.08.25, Tokió
9.85 Leroy Burrell (amerikai) 1994.07.06., Lausanne
9.84 Donovan Bailey (kanadai) 1996.07.27., Atlanta
9.79 Maurice Greene (amerikai) 1999.06.06., Athén
9.78 Tim Montgomery (amerikai) 2002.09.14., Párizs
9.77 Asafa Powell (jamaicai) 2005.06.14., Athén
9.74 Asafa Powell (jamaicai) 2007.09..09, Rieti
Legfrissebb hírek

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Aggodalmak merültek fel, hogy „fapados” lesz a 2032-es olimpia

Egyéb egyéni
2025.02.18. 11:15

„Hibáztam, sajnálom” – Milák Kristóf másfél év után megtörte a csendet

Úszás
2025.02.11. 09:40

Lehmann Csongorék már Los Angelesre hangolnak

Egyéb egyéni
2025.02.10. 09:02

Gátszakadás előtt – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.02.09. 01:10
Ezek is érdekelhetik