Az UTE kajak-kenu szakosztálya 2007. október 13-án (szombaton) 10:00 órától megrendezi az első Óbuda-Merkapt Sportnapot. Helyszín az UTE vízitelepe, a Tímár utcai HÉV megállóval egyvonalban a Duna-parton.
A rendezők várnak minden érdeklődőt, akiket érdekelnek a vízi sportok és szeretnének közelebbről megismerkedni a náluk használatos sporteszközökkel.Ki lehet próbálni a túrakajakot, az indiánkenut és a sárkányhajót is. A kenus múlttal rendelkezőknek lesz C-7-es nosztalgiaverseny is (saját lapát és térdeplő használata előnyt jelent).Aki a szárazföldön érzi jobban magát, az sem fog unatkozni, mert kutyás ügyességi bemutató, íjászat és sok más program közül választhat, a focibajnokság mellett (4+1fő), ahol a nyertes csapatot kupával jutalmazzák.Akik pedig az ízekkel szeretnének kitűnni, megtehetik a főzőversenyen, ahol bogrács mellett bizonyíthatják tudásukat. Nevezni a helyszínen lehet, bográcsot és belevalót hozni kell. A tűzifát a rendezőség biztosítja.A főzőverseny zsűrijét Szabó Lajos vendéglős vezeti, a kukták pedig olimpiai- és világbajnok kajak-kenusok lesznek. Például a zsűri tagja lesz Kolonics György olimpiai bajnok kenus, Gyertyános Gergely világbajnok kajakos, Homoki Tamás világbajnoki bronzérmes kajakos.A rendezvénnyel kapcsolatban érdeklődni lehet Doma Gergőnél (06-70-4-51-51-66) és Leikep Gusztávnál (06-30-9-610-386).
Legfrissebb hírek

Végleges a magyar csapat összeállítása a kajak-kenu Eb-re
Kajak-kenu
2025.06.04. 16:15

Kajak-kenu vb: újabb négy magyar hajó jutott a döntőbe
Kajak-kenu
2024.08.23. 15:39
Ezek is érdekelhetik





