Birkózó-vb: mindhárom magyar bejutott a nyolcaddöntőbe

Vágólapra másolva!
2007.09.18. 12:57
Bácsi Péter, Fodor Zoltán és Kiss Balázs is bejutott a nyolcaddöntőbe az olimpiai kvalifikációs bakui birkózó-világbajnokságon, melynek második napján a kötöttfogásúak három súlycsoportjának küzdelmeit rendezik.
A 74 kilós Bácsi először a perui Sixto Cesar Barrera Ochoával akadt össze, akit könnyedén győzött le. Mindkét menetben még a parterhelyzetek előtt ellenfele mögé került, majd eldobta, így a térdelésből már nem kellett akcióznia (3-1, 3-1). A folytatásban a türkmén Dovletgeldi Kadirov következett és ha lehet, még könnyebb sikert aratott. Mindkét menet idő előtt befejeződött hatpontos előnye miatt, ugyanis összesen kétszer mögé került, háromszor pedig nagy ívben eldobta (6-0, 7-0). A nyolcaddöntőben a japán Curumaki Cukasza vár rá.A 84 kg-os Fodor Zoltán a litván Laimutis Adomaitis ellen kezdett - meggyőző sikerrel. Mindkét menetben kivédekezte parterhelyzetét, ő viszont fordított szituációban mindkétszer szép akciókat mutatott be (4-0, 4-0). A következő feladat jóval nehezebbnek ígérkezett a 2003-ban vb-bronzérmes szlovák Bátky Attila személyében. Az első menetben nem volt értékelhető akció, így utolsó ponttal a Bátkyé lett a menet (1-1). Ezt követően azonban a ferencvárosi versenyző nagyívű dobást mutatott be parterhelyzetből, azaz a harmadik felvonásra maradt a döntés (6-0). Ekkor sem volt értékelhető akció, azonban a korongfeldobásnak köszönhetően ezúttal Fodor védekezte ki később a térdelő helyzetet, ezért ő került a legjobb 16 közé, ahol az örmény Gyenyisz Forov lesz az ellenfele.A 96 kilós Kiss Balázsnak csak a legjobb 32 között kellett bekapcsolódnia, de első ellenfele, a német Mirko Englich nem ígérkezett könnyűnek. Az első felvonásban - még állásban - Kiss magára húzta riválisát, a parterhelyzetben pedig mindketten tehetetlenek voltak (1-3). A folytatás már sokkal jobban alakult, Kiss ellenfele mögé került, így az neki kedvezett, hogy akciómentesek voltak a parterhelyzetek (2-1). A mindent eldöntő harmadik periódusban Kiss folytatta remeklését: egyszer kilökte Englichet, egyszer mögé került, a térdelés ezen pedig már nem változtatott (3-1), így az iráni Ghasem Rezaei ellen mérkőzhet a nyolc közé jutásért. MTI - Gergelics József
Legfrissebb hírek

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
5 órája

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
5 órája

Norrist probléma hátráltatta, de szerinte Piastri megérdemelt győzelmet aratott Spában

F1
22 órája

Piastri vezérletével kettős McLaren-siker és Leclerc-dobogó a spái versenyen

F1
Tegnap, 14:33

F1 75: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét

F1
Tegnap, 12:52

Hamilton, Alonso és Antonelli is a bokszutcából rajtol az esős Belga Nagydíjon

F1
Tegnap, 12:22

Az eső káoszt okozhat Spában, de Verstappen szerint a McLaren csak még nagyobb fölényben lesz

F1
Tegnap, 11:35

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
2025.07.26. 19:49
Ezek is érdekelhetik