Nyílt lovastorna Eb: élen a németek és az osztrákok

Vágólapra másolva!
2007.08.10. 22:45
Címkék
A csütörtöki kötelező program után pénteken a szabadon választott gyakorlatokkal folytatódott a nyílt lovastorna Európa-bajnokság a kaposvári Lovas Akadémián. Két nap után a németek állnak az élen az osztráékok és a szlovákok előtt, a magyarok a 14. helyről várják a folytatást.
A csapatok küzdelme már igazán látványos volt, hiszen ebben a versenyszámban egyszerre többen is a lovon ülnek vagy állnak. Az előírt elemeket egyáltalán nem könnyű egy körbe-körbe vágtázó lovon bemutatni, a legjobbaktól mégis szinte tökéletes gyakorlatokat láthatott a népes közönség. Egyéniben sem történt nagy meglepetés: a férfiak mezőnyéből továbbra is kiemelkedik a világ- és Európa-bajnoki címvédő német Kai Vorberg, a hölgyeknél pedig helyet cserélt egymással a nyitó nap első és második helyezettje, így most az osztrák Katharina Faltin az éllovas. A magyar hölgyek a mezőny második felében zártak. Szombaton és vasárnap már a döntők következnek a programban: egyéniben a legjobb 15-15 női és férfi induló, csapatban pedig a legjobb 12 együttes mutathatja be újra a gyakorlatokat.

NYÍLT LOVASTORNA EURÓPA-BAJNOKSÁG, KAPOSVÁR

SZABADON VÁLASZTOTT GYAKORLATOK
Férfiak (20 induló)
1. Kai Vorberg (német) 8,6023 pont
2. Petr Eim (cseh) 8,505
3. Patrick Looser (svájci) 8,344.
Nők (38)
1. Katharina Faltin (osztrák) 8,427
2. Sissi Jarz (osztrák) 8,308
3. Nicola Ströh (német) 8,170
...19. Király Ágnes (magyar) 7,094
... 21. Gadolla Réka (magyar) 7,044
... 27. Esztergomi Anita (magyar) 6,786
Csapat (14)
1. Németország 7,959
2. Ausztria 7,836
3. Szlovákia 7,640
... 14. Magyarország 5,588

NYÍLT LOVASTORNA EURÓPA-BAJNOKSÁG, KAPOSVÁR

SZABADON VÁLASZTOTT GYAKORLATOK
Férfiak (20 induló)
1. Kai Vorberg (német) 8,6023 pont
2. Petr Eim (cseh) 8,505
3. Patrick Looser (svájci) 8,344.
Nők (38)
1. Katharina Faltin (osztrák) 8,427
2. Sissi Jarz (osztrák) 8,308
3. Nicola Ströh (német) 8,170
...19. Király Ágnes (magyar) 7,094
... 21. Gadolla Réka (magyar) 7,044
... 27. Esztergomi Anita (magyar) 6,786
Csapat (14)
1. Németország 7,959
2. Ausztria 7,836
3. Szlovákia 7,640
... 14. Magyarország 5,588

A SZOMBATI PROGRAM:
9.00 Junior egyéni - Kötelező gyakorlatok (második kör)
11.00 Junior csapat - Kűr (döntő)
14.30 Felnőtt férfi egyéni - Technikai kűr (döntő)
16.00 Felnőtt női egyéni - Technikai kűr (döntő)
Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
3 perce

Magyarország ad otthont a 2029-es godzsu-kaj karate-világbajnokságnak

Egyéb egyéni
24 perce

MotoGP: Márquez pályarekorddal kezdett az első balatoni szabadedzésen

Egyéb autó-motor
27 perce

Edzője menesztését tervezi a Nottingham Forest – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Magyar játékos is bekerült az NBA és a FIBA közös táborának All Star-csapatába

Kosárlabda
1 órája

Aligha lesz szenzáció kedden Marco Rossi kerethirdetésén

Magyar válogatott
1 órája

Kosárlabda: Kétarcú a magyar válogatott – Gasper Okorn

Kosárlabda
1 órája

„Majd a második meccsen meglátjuk” – Bolla Bendegúz reagált Csinger Márk szavaira

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik