Úszás: Michael Phelps hat aranyéremmel zárta a US Opent

Vágólapra másolva!
2007.08.05. 10:47
Címkék
Megszerezte hatodik aranyérmét is az amerikai nyílt úszóbajnokságon, a US Openen Michael Phelps (képünkön). A hatszoros athéni olimpiai bajnok klasszis a 4x100 méteres vegyesúszó-váltó tagjaként győzött Indianapolisban. A 40 éves Dana Torres 50 gyorson megdöntötte saját országos csúcsát.
Reuters
Reuters

Michael Phelps összeségében tíz számban indult volna a US Openen, végül azonban a szombati versenynapon nem indult el 200 vegyesen, pedig ebben a számban egyeduralkodó a világon.

A visszalépésre azért kapott engedélyt edzőjétől, Bob Bowmantől, mert előtte megállapodtak, hogy ha 1:45 perc alatt ússza a 200 gyorsot és 54 mp alatt a 100 hátat, akkor nem kell rajthoz állnia vegyesen.

Mint arról beszámoltunk, Phelps mindkét próbát kiállta, sőt 100 háton három századra megközelítette Aaron Peirsol 52,98 mp-es világrekordját.

„Csak azért nem úszom, mert ebben egyeztem meg Bobbal” – mondta a helyi televíziónak a 22 éves baltimore-i fiatalember.

„Furcsa, hogy nem vagyok ott olyan versenyszámokban, ahol egyébként ott szoktam lenni, de mókás, hogy itt ülhetek, feltehetem a lábam és lazíthatok.”

Phelps később a Club Wolverine színeiben nyert 4x100 méter vegyesen, így négy egyéni és két váltóarannyal zárta az eseményt.

Ami a további szezációkat illeti, a 40 éves Dana Torres 50 gyorson saját korábbi országos csúcsát túlszárnyalva győzött 24,53 mp-cel.

Torres, aki 26 évvel ezelőtt nyerte az első bajnoki címét az Egyesült Államokban, szerdán megnyerte a 100 gyorsot is, és reménykedhet abban, hogy bekerül a pekingi olimpiára utazó csapatba.

A hölgyeknél 1500 gyorson Emily Brunemann (16:23,77 perc), 200 vegyesen Katie Hoff (2:10,62) lett az első, míg a férfiaknél 200 vegyesen Phelps távollétében a legnagyobb esélyes Ryan Lochte (1:56,95), 50 gyorson Ben Wildman-Tobriner (21,80), míg 800 gyorson Erik Vendt (7:49,75) diadalmaskodott.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
5 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
5 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
5 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
6 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
6 órája

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
6 órája

Négy nemzet tornája: Kihirdette első keretét a női jégkorong-válogatott kapitánya

Jégkorong
6 órája
Ezek is érdekelhetik