Red Bull Air Race: Besenyei harmadik Londonban

Vágólapra másolva!
2007.07.29. 20:50
Címkék
Besenyei Péter (képünkön) a harmadik helyen végzett a Red Bull Air Race elnevezésű sportrepülő-versenysorozat idei hatodik viadalán, amelynek London adott otthont.

A versenyző csapatának tájékoztatása szerint a magyar klasszis - aki az eddigi öt futamból kettőt megnyert - délelőtt a középdöntőből a várakozásoknak megfelelően bejutott a legjobb nyolc közé.

A negyeddöntőben Besenyei több mint négy másodperc előnnyel nyert holland riválisa ellen, a fináléba kerülésért azonban 68 századdal kikapott az egész nap remekül teljesítő amerikai Mike Mangoldtól.

Besenyei a bronzéremért a spanyol Alejandro MacLeannel csatázott és több mint négy másodperc előnnyel győzött. A viadalt a már említett Magold nyerte az összetettben is vezető holland Paul Bonhomme előtt.

Besenyei továbbra is harmadik az összetett versenyben 24 ponttal, az éllovas Bonhomme-nak 31, Mangoldnak 30 pontja van.

A sorozat következő versenyét Budapesten rendezik augusztus 20-án.
Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
11 perce

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
22 perce

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
44 perce

Csatárral erősít a Milan; nagy bejelentések a Leverkusennél – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
48 perce

A Midtjylland, a Malmö és a Genk is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
1 órája

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
1 órája

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
1 órája

Rubik-kocka, fűszeres gulyás: megérkezett a mezőny a balatonfőkajári MotoGP-hétvégére

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik