Fogathajtás, Hollandia: Nyúl és Dobrovitz egyformán ötödik

Vágólapra másolva!
2007.07.29. 20:50
Címkék
Nyúl Zoltán javuló teljesítményt nyújtva az ötödik helyen végzett a hollandiai Beekbergenben rendezett fogathajtó versenyen, a kettesek mezőnyében. A négyesfogathajtóknál Dobrovitz József ugyancsak ötödik lett.
A kétszeres csapatvilágbajnok, egyéniben kétszeres vb-bronzérmes Nyúl a díjhajtásban 16. lett a 37 fős mezőnyben, majd a maratonhajtásban negyedikként végzett, így összetettben feljött a nyolcadik helyre, vasárnap pedig az akadályhajtásban harmadik lett, ezzel ötödikként fejezte be a versenyt. Selyben Zsolt a kilencedik, Kalmár László pedig a 23. helyen végzett.A négyesfogathajtók mezőnyében Dobrovitz Józsefnek dobogós esélyei voltak két versenyszám után. A záró akadályhajtást egy verőhibával teljesítette a csapatvilágbajnok, így nem tudott dobogóra lépni, sőt a hibátlan pályát hajtó német Sandmann is elébe került, végül összetettben Dobrovitz is ötödik lett. A legjobb magyar fogathajtók legközelebb az országos bajnokság Szilvásváradon két hét múlva megrendezendő, III. fordulójában állnak rajthoz. MTI

NEMZETKÖZI FOGATHAJTÓ VERSENY, BEEKBERGEN

EREDMÉNYEK
kettesfogatok:
1. Ben Gosschalk (holland) 113,23 hibapont
2. Raymond Letterboer (holland) 117,10
3. Mieke van Tergouw (holland) 117,37
...5. Nyúl Zoltán 119,97
...9. Selyben Zsolt 123,82
...23. Kalmár László 140,49
négyesfogatok:
1. Boyd Exell (ausztrál) 119,87 hibapont
2. Ysbrand Chardon (holland) 121,78
3. Daniel Wurgler (svájci) 122,28
...5. Dobrovitz József 123,66
Legfrissebb hírek

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
9 perce

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
21 perce

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
42 perce

Csatárral erősít a Milan; nagy bejelentések a Leverkusennél – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
46 perce

A Midtjylland, a Malmö és a Genk is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
1 órája

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
1 órája

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
1 órája

Rubik-kocka, fűszeres gulyás: megérkezett a mezőny a balatonfőkajári MotoGP-hétvégére

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik