Szumó: Bárdosi Sándor és az óriások az Európa-bajnokságon

Vágólapra másolva!
2007.06.15. 09:58
Címkék
Az egyik legősibb sportág európai élmezőnye verseng péntektől vasárnapig a 13. szumó Európa-bajnokság érmeiért.
Bárdosi Sándor itt még bírkózóként
NS-archív
Bárdosi Sándor itt még bírkózóként
Bárdosi Sándor itt még bírkózóként
NS-archív
Bárdosi Sándor itt még bírkózóként

Noha nem várható a japán profi jokozunák (nagy bajnok) és ózekik (akik között európai is akad) kultikus összecsapásainak hangulata, az amatőr szumó kontinentális seregszemléje is megannyi érdekes, parázs összecsapást tartogat a Nemzeti Sportcsarnokban.

Noha a magyar az egyik legfiatalabb sportági tömörülés, immáron harmadszor rendezhet Eb-t (2004, 2005, 2007). Mindkét hazai szervezésű kontinensversenynek volt magyar győztese, 2004-ben Kálló György, 2005-ben a birkózó olimpiai ezüstérmes Bárdosi Sándor győzött. Rajtuk kívül most a vb-ezüstérmes Líbor Dezső és Kismóni János is az éremesélyesek közé tartozik.

A birkózással felhagyó Bárdosi az aranyéremért száll harcba, ám mint elmondta, a küzdelem jellegéből adódóan már egy apró hiba is könnyen a verseny végét jelentheti, így nehéz jósolni. Kifejezetten látványos attrakció lehet, ha a 84 kilós Bárdosi úgy dönt, hogy harcba száll az óriások ellen a nyílt kategóriában.
Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
11 perce

Váradi Benedek: Magunknak is bizonyítani akartunk

Kosárlabda
37 perce

Vadnai Jonatán: Kitisztult fejjel kellett folytatnom

Egyéb egyéni
59 perce

Kiütötték a Santost, a volt szövetségi kapitány vigasztalta a síró Neymart

Minden más foci
1 órája

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
1 órája

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
7 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
8 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik