K–1: Ignasov ismét Budapestre jön

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2007.02.09. 15:23
Címkék
Február 24-én, szombaton este a Papp László Budapest Sportaréna a tavalyi gála után másodszor ad otthont a K–1 világbajnokság európai előselejtezőjének. Az est fénypontja a Karacs Attila–Alekszej Ignasov (képünkön) super prestige fight lesz.
„Pályafutásom legkeményebb felkészülésén vagyok túl, egy hétig a négyszeres világbajnok Ernesto Hoost irányításával gyakoroltam – mondta Karacs Attila. – Rengeteg munkát fektettem a felkészülésbe, úgy érzem, ezek után megérdemlem a győzelmet! Nem jó meccset akarok vívni Ignasovval, hanem nyerni szeretnék!”

Az esemény egyik szervezője szerint Ignasov már nem az, aki öt évvel ezelőtt volt. „Az orosz harcos tavalyi éve szakmailag nem sikerült túl jól – mondta Katona Attila. – Bárkit le tud győzni, de bárkitől ki is tud kapni! Attila számára óriási a tét, ha veszít, a jövőben nem hívják jelentős tornákra, ha viszont nyer, megnyílhatnak előtte a kapuk.”

A programban összesen 13 mérkőzés szerepel, a kvalifikációban induló nyolc versenyző közül a döntő győztese továbbjut az Amszterdamban rendezendő európai selejtezőbe. Az esemény összedíjazása több ezer euró, pontos összeget azonban nem árultak el a szervezők. A mérkőzések időtartama háromszor három perc, a super prestige fight esetében ötször három perc.

A párosítás

Nyitó mérkőzés (K–1 MAX): Nagy Zsolt–Marcel Delgado Salgado (perui)
Tartalék mérkőzés: Bertalan Zsolt–Ianculescu Ninel (román)
Negyeddöntő, 1. mérkőzés: Meiszter Gábor–Domenica Avella (olasz)
Negyeddöntő, 2. mérkőzés: Dzevad Poturak (bosnyák)–Domagoj Ostojic (horvát)
Negyeddöntő, 3. mérkőzés: Brunner Tihamér–Damian Garcia (spanyol)
Negyeddöntő, 4. mérkőzés: Maksym Neledva (ukrán)–Chris Knowles (brit)
Prestige fight: Török Dániel–Vasile Popovic (román)
Prestige fight: Németh Gábor–Stanislav Klima (cseh)
Prestige fight: Varga Péter–Freddy Kemayo (francia)
Super prestige fight: Karacs Attila–Alekszej Ignasov (fehérorosz)
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
6 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
6 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
7 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik