Kajak-kenu: melegebb vízeken eveznek

Vágólapra másolva!
2006.02.28. 14:50
Címkék
Külföldi edzőtáborokba indultak kajak-kenusaink, hogy megkezdjék idei felkészülésüket az évad versenyeire, így az Európa-bajnokságra és a Szegeden megrendezésre kerülő világbajnokságra. Mivel hazánkban az időjárás ebben az időszakban nem kedvez a vízi sportoknak, kajak-kenusaink elhagyták országot és melegebb vízekre eveztek.
Ez azért is fontos – tájékoztatott minket Angyal Zoltán szövetségi kapitány -, mert a jelenlegi hideg időszak, a 2-3 fokos víz komoly betegségeket, sérüléseket is okozhat a sportolóknak, amennyiben Magyarországon kezdik meg vízi-edzésprogramjukat.

Ilyen hideg vízben a kajakban ülni olyan, mintha egy fridzsiderbe raktak volna bele – jegyezte meg a kapitány.

Angyal hozzátette, az idén ráadásul nagyon korán kezdődnek a válogató-versenyek, így különösen indokolttá válnak a külföldi, melegvízi edzőtáborok a sikeres felkészülés érdekében.

A magyar válogatott tagjai mellett más hazai klubok versenyzői is kiutaztak edzőtáborba, így közel kilencven kajak-kenusunk kezdte meg felkészülését az évadra.

Janics Natasa, Kovács Kati, Paksy Tímea Kaliforniában, Kozmann és a maratonisták Brazíliában, Szabó, Bóta, Viski, Hegyi és Kolonics Portugáliában, Vereckei és a kétszázas vb-győztes négyes Dél-Afrikába utazott.

A melegvízi edzőtáborokba közel egy hónapra utaztak el a versenyzők, reméljük, hogy segítségükre lesz a sikeres felkészülésben, s az idei, szegedi világbajnokságon a sok befektetett munka meghozza eredményét.
Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
6 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
6 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
6 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
6 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
7 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
7 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik