Asztalitenisz: magyar-kínai klub alakult

Vágólapra másolva!
2006.02.28. 14:19
Címkék
Új asztalitenisz klub alakult Budapesten, amelyet Magyarországon befektető kínai vállalatok alapítottak és üzemeltetnek majd a jövőben. A Wink nevű klub egyelőre négy utánpótlás korú játékost tudhat a soraiban, de terveik között az szerepel, hogy idővel előrébb lépjenek és akár nemzetközi színtéren is meghatározókká váljanak.
A szakmai munkára garancia lehet Klampár Tibor (képünkön) világbajnok, Marsi Márton, többszörös magyar bajnok és Vej Csin-csiu személye – utóbbi korábban a BVSC-ben dolgozott vezetőedzőként -, akik munkájára edzőként számítanak.

A klub az Asia Centernél található China Mart bevásárlóközpont harmadik emeletén található, ezer négyzetméter területen huszonegy asztal áll a rendelkezésükre.

A profi játékosok mellett várják az amatőröket, de nyitva áll az ajtó a fogyatékos sportolók előtt is.

A későbbiek folyamán kapcsolataikat kihasználva szeretnének tréningpartnereket hozni a sportági nagyhatalomnak számító Kínából.

Az alakuló-ünnepségen többek között jelen volt Csu Csu-sou Kína magyarországi nagykövete, Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke, Faragó Judit, a Magyar Asztalitenisz-szövetség főtitkára és Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke.
Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
6 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
7 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
7 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
7 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
7 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
8 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
8 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik