Rögbi Eb: a finnekkel negyeddöntőznek a nők Budapesten

Vágólapra másolva!
2024.07.12. 20:14
Fotó: Tóth Csaba
Negyeddöntőbe jutott a magyar női válogatott a Trophy Series olimpiai rögbi Európa-bajnokság második fordulójában, a Budapest Rugby Centerben.

 

A házigazda csapat a rekkenő hőségben előbb kikapott Svájctól 15–10-re, majd 19–5-re verte Izraelt. A harmadik pénteki összecsapásán Grúzia ellen 14–12-re győzött, ez pedig azt jelenti, hogy a szombati negyeddöntőben – 12.21 órától – a finnekkel csaphat össze, közölte a Magyar Rögbiszövetség.

Az első, zágrábi fordulóban a női válogatott az ötödik helyen végzett, míg a férfiak hetedikek lettek. A két forduló alapján az összesített első és a második helyezett feljut a Championshipbe, a 11–12. helyezettek pedig kiesnek, és a Conference kategóriában folytatják.

Az Európa-bajnokság budapesti állomásán 12-12 női és férfi együttes lép pályára. Szombaton a férfiak Romániával, Lettországgal és Monacóval csapnak össze. A női helyosztókat szombaton, a férfit vasárnap bonyolítják le – előbbi napon 9, utóbbin 11 órától kezdődnek a mérkőzések.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik