SEMMI SEM TŰNT RÓZSASZÍNNEK 2013-ban a magyar férfikosárlabdázásban, a Rátgéber László vezette válogatott az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában csak Ciprust előzte meg 2012-ben, a horvátoktól és az ukránoktól oda-vissza kikapott, és sajnos a gyengécske Ausztriától is idegenben, így esély sem volt, hogy kijusson a kontinensviadalra. A korábbi évek meghatározó játékosai – Báder Márton, Németh István vagy éppen Simon Balázs – elköszöntek a válogatottól, Hanga Ádám éppen csak berobbant, Vojvoda Dávid pedig csak ígéretnek számított. Ilyen körülmények között vette át a munkát Ivkovics Sztojan, aki 2007–2008-ban már volt rövid ideig szövetségi kapitány, ám nem tudott azonosulni a szövetség akkori irányvonalával, s mivel nem tudta elérni, hogy minél több magyar játékosnak legyen kötelező a parketten lennie a bajnokikon, inkább lemondott.

Visszatérésével újfajta építkezés kezdődött. Sajátos elvei, látásmódja miatt voltak ugyan viták, lemorzsolódások – Lóránt Péter és Tóth Ádám is menet közben mondta le a válogatottságot –, ám a férfiválogatott egyre markánsabb és eredményesebb lett. A 2015-ös Európa-bajnokság pótselejtezőjében például odáig jutott, hogy a négy évvel korábban még minket oda-vissza megverő portugálokat kétszer is legyőzte, majd nyert a rendkívül erős Grúzia ellen is itthon – az utolsó fordulóban 17 ponttal kellett volna legyőznie Csehországot a sikeres kvalifikációhoz, de csak 15-tel sikerült, így erről az Eb-ről még lemaradt.

A 2017-esről azonban már nem. Az egy évvel korábbi selejtezősorozat volt az utolsó, amelyet szinte két hét alatt zavartak le még a klubküzdelmek előtt, a magyar válogatott pedig hatból hat meccset nyert meg a csoportjában: Macedónia, Nagy-Britannia és Luxemburg bánta szárnyalását. Hangáék 18 év után szerepelhettek először kontinensviadalon, és ha már ott voltak Kolozsváron, legyőzték a cseheket és a románokat is, ami nyolcaddöntőbe jutást ért. Végül Isztambulban az ezüstérmes szerbekkel szemben estek ki viszonylag szoros meccsen.

A bravúr a következő Eb-selejtezőben is sikerült, a vírushelyzettel terhelt sorozatban a mieink legyőzték a címvédő szlovénokat és az ukránokat is, az osztrákokat oda-vissza, így 2022-ben Kölnben egymás után másodszor is megmutathatták magukat Európa-bajnokságon. A torna öt vereséggel zárult, de a franciák, németek, litvánok, szlovénok és bosnyákok által alkotott csoportban nem nagyon számíthattunk másra. Közben az Ivkovics-csapat két világbajnoki selejtezősorozatban is eljutott a 3. körig, és nem volt elérhetetlenül messze egyik vb-től sem.

A közös munka tizedik éve, az augusztusi olimpiai előselejtező előtt döntött úgy Ivkovics, hogy feláll a kispadról, arra hivatkozva, hogy többet nem tud kihozni a válogatottból, átadja a helyét, hogy legyen esélye az előrelépésnek (a tornát még levezényelte). A szövetség elnökét, Báder Mártont meglepte a döntés, egyelőre pletykaszinten is alig akadnak jelöltek, hogy ki követhetné az elmúlt évtizedek legeredményesebb magyar kapitányát. Valószínűnek tűnik, hogy az MKOSZ döntéshozói leginkább külföldi edzőben gondolkodnak, és talán attól sem zárkóznának el, ha olyan trénert találnának, aki év közben – nem magyar – klubcsapatnál is tevékenykedik. Az igazi win-win szituáció az lehetne, ha olyan szakembert sikerülne találni, aki dolgozott már Magyarországon, a személyleírás pedig nem is illik jobban másra, mint Gasper Okornra, aki a Falcóval 2019-ben és 2021-ben bajnokságot, 2021-ben Magyar Kupát is nyert, jelenleg pedig a szlovén Krka mestere. Szóba kerülhet honfitársa, Gasper Potocnik vagy éppen a horvát Teo Cizmic is, ők szintén markáns eredményeket értek el hazánkban.

Ha a magyar edzőket akarjuk lajstromba venni, bajban vagyunk, mert az elmúlt egy évtized két legeredményesebb mestere, Pór Péter és Dzunics Braniszlav évek óta nem ült élvonalbeli csapat kispadján, Pór ráadásul Ivkovics segítője volt augusztusig. A fiatalabb generáció tagjai közül Forray Gábor Pórhoz hasonlóan a csapat mellett dolgozott, ahogy Váradi Kornél is, egyébként pedig az elmúlt évek eredményei alapján a Honvéd utánpótlásában tevékenykedő Sabáli Balázs, esetleg az ASE vezetőedzője, Csirke Ferenc járt már magas szinten – de nagy meglepetés lenne, ha bármelyikükről tárgyalna a szövetség szakmai bizottsága. Az előző évadban a német Bonn-nal másodedzőként bajnoki ezüstérmet és Bajnokok Ligáját nyerő Kovács Adrián reális opció lehet, ha nem is kapitányként, de a szakmai stábban biztosan.

A válogatott februárban játszik először tétmérkőzést, azért mielőbb választani kell, hogy az új szövetségi kapitány is megfelelően fel tudja térképezni a férfikosárlabdázás hazai helyzetét.

DERÜLT ÉGBŐL VILLÁMCSAPÁSKÉNT érte a Magyar Vízilabda-szövetség elnökségének egyhangú döntése Bíró Attilát, miszerint érvényesítik a szövetségi kapitányok szerződésében szereplő kitételt. Ennek értelmében a megállapodás következmények nélkül felbontható, ha az év fő világversenyén az általuk irányított válogatott nem végez az első négy hely valamelyikén. A fukuokai világbajnokságon hatodik lett a csapat – ráadásul előtte a spliti Eb-n az ötödik –, az elnökség pedig úgy ítélte meg, új lendületre van szükség az olimpiai kvótaszerzéshez és az olimpiai szerepléshez is.

Bár a nyolcéves kapitányi ciklus vége nem sikerült, Bíró Attilának sokat köszönhet a női vízilabda-válogatott. Rögtön Európa-bajnoki címmel rúgta be az ajtót 2016-ban Belgrádban, hazai medencében nyert Európa-bajnoki bronz­érmet 2020-ban a Duna Arénában és világbajnoki ezüstérmet 2022-ben a Margitszigeten – az utóbbi esetben csapata gyakorlatilag megmentette a hazai rendezésű vb-t a férfiválogatott rossz szereplése után. Abban is elévülhetetlen érdemei voltak, hogy a női válogatott összes hazai meccsén elképesztő hangulat uralkodott a B-közép miatt – az amerikaiakkal mindent többször is megnyerő szakvezető, Adam Krikorian ki is emelte tavaly nyáron, hogy egyvalamit irigyel magyar kollégájától, az pedig a szurkolótábor. Bíró Attilával sikerült először az olimpiai éremszerzés is, megannyi sikertelen próbálkozás után Tokióban bronzérmes lett a magyar csapat, ezzel örökre beírta magát a sportág történelemkönyvébe.

Levezényelt több generációváltást is, folyamatosan építette be a fiatalokat, olykor 16 éves játékosokat is mély vízbe dobott, na persze nem szó szerint. A fukuokai világbajnokságon például Hajdú Kata a teljes mezőny második legfiatalabb vízilabdázója volt… A korosztályváltás olykor nem volt mentes a súrlódásoktól sem, a mellőzött Bujka Barbara esete vagy éppen Ábel-Antal Dóra válogatottól való visszavonulása mutatta, hogy azért nem mindig volt minden magától értetődő.

Bíró Attila kapitányi időszaka egybeesett az amerikai válogatott Fukuokában véget érő egyeduralkodásával, ebben is kereshető a magyarázat arra, miért nem sikerült többször az éremszerzés a világversenyeken. Az egyik legnagyobb fegyvertényének azt tartjuk, hogy a csapat többször legyőzte már az amerikaiakat, és a két együttes közötti különbség folyamatosan csökkent. Ugyanakkor azt sem hallgathatjuk el, hogy a spanyolok közben a mieink mumusai lettek, gyakorlatilag azon múlt a magyar válogatott mindenkori helyezése, hogy játszott-e a spanyolokkal, és ha igen, az aktuális világverseny melyik szakaszában. Splitben és Fukuokában a negyeddöntőben jöttek szembe a dél-európaiak, nem is sikerült a négy közé jutás – és ez a kapitány állásába került.

A csapatkapitány Keszthelyi Rita ön­kritikusan kijelentette, hogy a válogatott is felelős azért, ami történt. Ebben persze van igazság, de éppen ő volt az, aki mindig hozta magát, mellé viszont kevesen nőttek fel Fukuokában, azt pedig Splitben láttuk, hogy nélküle mennyire törékeny még az együttes. Az új kapitánynak az lesz az egyik legfontosabb feladata az olimpiai kvótaszerzés mellett, hogy a további potenciális vezéreket felhozza Keszthelyi Rita mellé. Akkor az újabb és az előzőnél fényesebb olimpiai érem sem lesz elképzelhetetlen.