Amerikai futball: kihirdették a magyar keretet az Európa-bajnokságra

Vágólapra másolva!
2022.10.21. 13:35
null
Az osztrákok ellen új irányító debütál a magyar amerikaifutball-válogatottban (Fotó: MAFSZ.hu/Tenkl László)
A magyar amerikaifutball-válogatott vasárnap játssza le fennállása óta első mérkőzését az A-csoportos Európa-bajnokságon, melyre 45 magyar játékos utazik – közölte a Magyar Amerikai Futball Szövetség.

Tavaly a magyar válogatott háromból három meggyőző győzelemmel zárta a B-csoportos Európa-bajnokságot, így meg is nyerte azt, ennek köszönhetően idén már az élvonalban, az A-csoportban szerepelhet.

A 12 válogatottat négy csoportra osztották, a mieink a D jelű hármasba kerültek, és Franciaországgal, illetve Európa egyik legerősebb gárdájával, Ausztriával csapnak össze a csoportkörben.

A magyarok első mérkőzésüket október 23-án, vasárnap 13 órakor vívják Ausztria ellen a bécsi Donaufeld Stadionban. A mieink 45 fős keretét a Magyar Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ) osztotta meg a hivatalos Facebook-oldalán.



A válogatott története során először lép úgy pályára, hogy nem Bencsics Márk lesz a csapat irányítója, miután a rutinos játékos tavasszal a HFL-ben térdsérülést szenvedett. Ennek ellenére a magyaroknak nincs oka búslakodni, hisz több ígéretes fiatal is bemutatkozik majd a mérkőzésen. Többek között a New Yorkban született Jebrai Regan, aki szeptemberben hivatalosan is magyar állampolgár lett, így vasárnap ő is a magyar válogatottat erősíti.

Legfrissebb hírek

Chase rekordösszegért hosszabbított, Higgins is rengeteg pénzért marad a Bengalsnál

Amerikai sportok
2025.03.17. 19:17

Az NFL-t 2029-ig a Network4 adja, exkluzív közvetítéssel érkezik az 59. Super Bowl

Amerikai sportok
2025.02.04. 15:24

Amerikából jöttem: a védelem nyer Super Bowlt? Felvezető Kovács Sándor „Sankóval”

Amerikai sportok
2025.01.31. 16:18

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

Amerikai sportok
2025.01.27. 05:28

Új éra a Chicago Bearsnél: a csoportriválistól érkezik a támadóguru vezetőedzőnek

Amerikai sportok
2025.01.20. 23:25

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

New Yorkban és Karolinában megbukott, majd Minnesotában sokkolta a világot – Sam Darnold története

Amerikai sportok
2025.01.06. 19:33

NFL: a Giants keresztülhúzta a Colts rájátszásról szőtt álmait, hatalmas pofont kapott a Cowboys és a Jets

Amerikai sportok
2024.12.29. 23:30
Ezek is érdekelhetik