Egyetemi sport: Rakaczki Zoltán az EUSA vezetésében

Vágólapra másolva!
2021.09.11. 15:45
Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) végrehajtó bizottságának tagjává választották Rakaczki Zoltánt a szervezet budapesti közgyűlésén – közölte az MTI.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnökségi tagjának – aki a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club elnöke, valamint a TFSE ügyvezetője is – az EUSA budapesti tisztújító közgyűlésén szavaztak bizalmat 43 tagország képviselői.

A tisztében újjáválasztott Adam Roczek EUSA-elnök örömét fejezte ki, hogy a tisztújító közgyűlésnek a magyar főváros adott otthont, amely az egyik legbiztonságosabb hely jelenleg Európában.

A díszvendégként jelen volt Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány 2010 óta kiemelt szerepet szán a sportnak.

ƒ„Hisszük, hogy ezzel az élet minden területén fejlődést érhetünk el" – mondta. – Évek óta nagy sporteseményeket látunk vendégül, de a mindennapos sport is fontos számunkra, ezért mindennapos testnevelést vezettünk be. Ennek fontos része az egyetemi sport, hiszen így a rendszeres sportolást tovább folytathatják felnőtt korukban is a hallgatók."

Legfrissebb hírek

MEFS: rekordszámú díjazott az Év Egyetemi sportolója gálán

Egyéb egyéni
2022.12.02. 21:44

NCAA: 2024-től bővül a rájátszás az egyetemi amerikai futball bajnokságban

Amerikai sportok
2022.12.02. 14:14

Birkózás: négy magyar érem az egyetemi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2022.10.01. 10:15

Európai Egyetemi Játékok: rekordküldöttséggel képviseli magát a TF

Egyéb egyéni
2022.07.13. 20:06

Egyetemi sport: a Károli együttműködik a hat nagy fővárosi klubbal

Egyéb egyéni
2022.06.27. 12:41

Kosárlabda: visszavonult a háromszoros olimpiai bajnok edző

Amerikai sportok
2022.04.04. 11:13

Egyetemi sport: elkezdődött a 2024-es játékok szervezése

Egyéb egyéni
2021.11.18. 13:28

Egyetemi sport: a héten rendezik a Magyar Edzők Napját

Egyéb egyéni
2021.09.22. 12:53
Ezek is érdekelhetik