Európai Egyetemi Játékok: rekordküldöttséggel képviseli magát a TF

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.13. 20:06
null
Az úszó Sztankovics Anna is ott lesz Lódzban (Fotó: Derencsényi István)
Rekordlétszámú küldöttség képviseli a lódzi Európai Egyetemi Játékokon a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet.

A felsőoktatási intézmény tájékoztatása szerint csúcsot jelentő 102 sportolójuk és 126 fős küldöttség szerepel csütörtöktől a hónap utolsó napjáig 13 sportágban (férfi kosárlabda, 3×3-as női és férfi kosárlabda, női futsal, férfi nagypályás labdarúgás, férfi strandröplabda, női röplabda, cselgáncs, karate, kick-box, tekvondó, sakk, tenisz és úszás).

Az Európai Egyetemi Játékokon – amely az Egyetemi Világjátékok elmaradása miatt még nagyobb hangsúlyt kap – 38 országból több mint 400 egyetem 5000 egyetemista sportolója vesz részt. A hallgatók húsz sportágban mérhetik össze a tudásukat, 18-ban magyarok is érdekeltek. A játékok különlegessége, hogy nem nemzeti válogatottak, hanem intézményi színekben induló csapatok, versenyzők szerepelnek rajta.

Két év múlva a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS), valamint a két város önkormányzata lesz a házigazdája az Európai Egyetemi Játékoknak.

(MTI)

Legfrissebb hírek

MEFS: rekordszámú díjazott az Év Egyetemi sportolója gálán

Egyéb egyéni
2022.12.02. 21:44

NCAA: 2024-től bővül a rájátszás az egyetemi amerikai futball bajnokságban

Amerikai sportok
2022.12.02. 14:14

Birkózás: négy magyar érem az egyetemi világbajnokságon

Egyéb egyéni
2022.10.01. 10:15

Egyetemi sport: a Károli együttműködik a hat nagy fővárosi klubbal

Egyéb egyéni
2022.06.27. 12:41

Kosárlabda: visszavonult a háromszoros olimpiai bajnok edző

Amerikai sportok
2022.04.04. 11:13

Egyetemi sport: elkezdődött a 2024-es játékok szervezése

Egyéb egyéni
2021.11.18. 13:28

Egyetemi sport: a héten rendezik a Magyar Edzők Napját

Egyéb egyéni
2021.09.22. 12:53

Egyetemi sport: új sportággal bővül a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája

Egyéb egyéni
2021.09.21. 15:29
Ezek is érdekelhetik